Meghallgatást hirdet a Kecskeméti Nemzeti Színház!
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház gyerekszereplő válogatást hirdet több 2023/24-es évadban bemutatandó előadásához.
Akiket keresünk :
4-11 év közötti lányok, valamint 8-14 év közötti fiúk jelentkezését várjuk prózai és zenés szerepekre.
A meghallgatásra egy szabadon választott népdallal és egy verssel kell készülni.
Az önéletrajzban kérünk fényképet, továbbá rövid információkat a gyermek színpadi tapasztalatairól.
Kérjük, az önéletrajzban tüntessék fel azt is, hogy a gyermeket jelen pillanatban mely színházak, társulatok mely előadásaihoz köti érvényes szerződés.
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.