- Mire vonatkozik a kérdés: ’Mennyi?’
- Magára az emberre: ránk mindannyiunkra. Amikor megszületünk, tiszta lappal indulunk neki az életnek: lehetnénk bármi és bárki. Majd telnek-múlnak az évek, és valamilyenné válunk, akiről azt gondoljuk, hogy mi vagyunk, pedig valójában csupán egy lehetőség azok közül, amivé lehettünk volna. Ezért senki sem kerülheti el, hogy életében legalább egyszer feltegye magának a kérdést: Mennyi?

- Hogyan jött létre a produkció?
- Teljes egészében a hallgatók munkája. Másodév elején megkértem az osztályt, találjanak ki egy-egy figurát, és írjanak neki monológot. Bárkit választhattak és bármiről vallhatott a karakterük, akár a legtitkosabb gondolatairól is. Amikor végleges formát kaptak a monológok, kicserélték a szövegeket, majd „feldarabolták”, hogy egymásra reflektálva jeleníthessék meg a figurájukat.

- Milyen karakterek születtek?
- Ideggyógyász, kántor, főkönyvelő, pedagógus és van egy Mártánk, meg Lukácsunk.

- Mi volt az előnye és hátránya annak, hogy maroknyi az évfolyam, mindössze 6 főből áll?
- Előnye, hogy jobban figyelhettünk rájuk. Kipróbálhattuk azt a színészi módszert, amellyel én magam is vívódom: lebonthattuk a 4. falat, és behívhattuk a nézőt a játéktérbe. Egy kicsit úgy működik ez az előadás is, mint amikor a buliban a társaság egyik része elkezd Activity-zni, a többiek pedig nézik.

- Kialakíthatnak kapcsolatokat a hallgatók színházakkal az egyetem alatt?
- Otthon a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal vagyunk kapcsolatban, illetve a közelmúltban létrejött egy alternatív társulat, amellyel szintén jó a kapcsolatunk. Egyébként nem jellemző, hogy a diákok külső feladatokra kapnak felkérést, de néha azért előfordul, mint ahogy most is, hiszen az osztály egyetlen fiú tagját, Matola Norbertet kikérte a temesvári Csiky Gergely Színház.

- Az alapképzés 3 éve után jellemzően tovább mennek a hallgatók a 2 éves mesterképzésre?
- Ha van lehetőségük elszerződni, akkor megteszik, s legfeljebb színházi elfoglaltságaik mellett vállalják be a mesterképzést.

- Mennyire könnyen találják meg a helyüket a pályán?
- Nagyon változó. A legtöbben a pályán maradnak: színházi társulatokhoz szerződnek, esetleg tévézni, rádiózni kezdenek. Persze van olyan egykori diákunk is, aki a Hargitán kecsketejet termel, mert néhány év színházi élet után úgy döntött, hogy ez neki több boldogságot ad.

- Jellemző, hogy Magyarországon helyezkednek el?
- Kevesen, s általában bábszínházakban találnak lehetőséget, de ez alól is vannak kivételek.
Rákász Judit