Hírek

Dorottyát, a szerelemre sóvárgó, hervadt és fogatlan, megvastagodott vénlány-dámát, a karcsú és ragyogó, háromgyerekes tragika-komika, Nagy-Kálózy Eszter játssza. Na, ezt rakjuk össze! Hogy Dorottya sikerrel vesz-e revansot, és hogy lesz-e végül táncosa a bálban, megláthatjuk Szentendrén, január 30-án, a farsang közepén, ahol a Szentendrei Teátrum meghívására adják elő ezt a szellemes és vagány karneváli komédiát.
Hogyan jött a felkérés erre a szerepre?
Nagy-Kálózy Eszter: A színházamban a költészet napi produkcióra készültünk, én a Dorottya egyik monológját néztem át éppen, mert azt akartam előadni a műsorban. Ismertem, kamaszkoromban mondtam már versmondó versenyen. Ebbe telefonált bele Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Színház igazgatója, hogy van-e kedvem elvállalni náluk a Dorottya címszerepét.
Szépséges kamaszlányként előadta egy 64 éves, csúnya vénkisasszony monológját?
Igen, mert valódi kihívás volt életre kelteni egy tőlem nagyon távoli figurát. Az édesanyám ajánlotta, aki amatőr színjátszóként maga is játszotta Dorottyát, és sokszor mondta, hogy csodálatos volt megnevettetni az embereket.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Szerelem – Örkény Színház
A Szerelemben egy idős házaspár szerelmét ismerhetjük meg szuperközeliben, annak minden rétegződését, szépségét, fájdalmát egy betegség fénytörésében. Szegő György -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György