Blaskó Péter fantasztikus Titus Andronicust játszik Gyulán. Az semmi, hogy Blaskót ilyen jónak még sohasem láttam, de ilyen Titust sem láttam soha, kivéve Anthony Hopkinst-filmen. A filmnek Gyulán is jelentős megkülönböztető szerepe van, de erről később. (...)

Úgy jó, ahogy van.

Részletek Koltai Tamás kritikájából (Élet és Irodalom, 2003. 08. 22.)

Páljfy Tibor az ősgonoszt, a mór Aaront, Tamora szeretőjét, minden aljas terv kiagyalóját adja, aki azonban fekete bőrű porontyához érzelmesen ragaszkodik. Pálffy kerüli az intrikusi szerepkör buktatóit, játékos, könnyed, bravúrosan mozog. Attól igazán veszélyes, hogy az egyik pillanatban szeretetre méltó, a másikban szánni való, a harmadikban gyűlöletes. Ugyanilyen szélsőségeket mutat Alföldi Róbert Saturninus szerepében és Szorcsik Kriszta Tamoráéban.

A címszerep Blaskó Péteré, aki régen látott bonyolult, érett, mély, tragikus és komikus vonásokkal árnyalt alakítást nyújt, s ebből a véres rémtragédiából kibontja egy ember igazi drámáját.

Az írásom elején feltett álnaiv kérdésre kézenfekvő a felelet: nem azért kell nyári színház, hogy sok-sok pénzért kirakat-vagy protokoll-látványosságok szülessenek, hanem azért, hogy olyan előadások jöhessenek létre, mint például ez a két gyulai bemutató. Abban viszont egyetértek a nyári színház ellenzőivel, hogy luxus, ha A szarvassá változott fiú, a Titus Andronicus s a hozzájuk hasonló kvalitású produkciók csupán néhányszor láthatók. A feladat: szélesebb körben közkinccsé tenni őket.

Részlet Nánay István kritikájából (Színház, 2003/