Hírek

Cselóczki Tamás vehette át az évad legjobb énekkari művészének járó elismerést az „Együtt a művészetért!” Díjátadó Gálán. Miközben a takarásban állt, és arra várt, hogy kiderüljön, kinek a nevét rejti a boríték, meg sem fordult a fejében, hogy pillanatokon belül őt szólítják majd a színpadra. „Hatalmas meglepetés volt számomra. A kategória másik két jelöltje Monos M. Franciska és Kelemen Örs volt, és őszintén szólva nekik drukkoltam. Fiatalok, tehetségesek, sokat tesznek a színházért és az énekkarért. Amikor kimondták a nevemet, kicsit elérzékenyültem, nagyol jólesett, hogy a közönség nekem ítélte oda ezt az elismerést” – idézte fel a díjátadó pillanatait Cselóczki Tamás. A teátrum énekművésze korábban olyan rangos elismeréseket is átvehetett már, mint az Operaház Simándy József-emlékplakettje és a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Neményi Lili Vándorserlege.
Az évad sokszínű feladatokat tartogatott az énekkar számára. Az első ezek közül egy operett volt, méghozzá a Leányvásár színes, lendületes világa. „Nagyon szerettük ezt a darabot. Mind rendezésben, mind koreográfiában, valamint a csapatot tekintve is nagyon jól működött ez az előadás” – emelte ki Cselóczki Tamás.
A Leányvásár után jött az Előjáték Lear királyhoz című kortárs opera Iván Sára és Perczel Enikő tollából, ami zeneileg is komoly feladat elé állította a társulatot. „Modern, nehéz anyag volt, de nagyon szerettük minden pillanatát. Jó volt látni, hogy a kórus tagjai, ha csak néhány mondat erejéig is, de szólistaként is meg tudnak mutatkozni. Kovács Lehel rendező és Szegvári Júlia játékmester igazi partnerek voltak abban, hogy a zene és a játék harmóniában tudjon működni.”
Az évad egyik legnagyobb meglepetése Cselóczki Tamás számára A kék csodatorta című mesejáték volt, ami egy új műfajban nyújtott számára lehetőséget. „Még sosem játszottam mesedarabban, ez volt az első. Egész pályámon operák, operettek, prózai szerepek találtak meg, mesejátékhoz eddig még nem volt közöm, de nagyon élveztem. Családi előadás volt, a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt szólt, igazi közös élményt nyújtott.”
Ezt követte az évad legjobb nagyszínházi előadásának választott musical, A trón, ami arra adott lehetőséget, hogy ismét egy újabb arcát mutathassa meg az énekkar. „A musical mindig nagy falat a kórusnak, de ezek a feladatok mindig előre visznek bennünket. Örülök, hogy ennek az előadásnak is a részesei lehettünk.”
A jövő évad előadásai közül Tamás az operát várja leginkább. Szegvári Júlia rendezésében a Bajazzókat láthatja majd a közönség. „Ebben a darabban már játszottam korábban, most kíváncsian várom, milyen új koncepciót álmodott meg hozzá Szegvári Júlia, milyen szemszögből világítja majd meg a történetet. Ez a darab nem csupán a szép éneklésről szól, hanem a szenvedélyről és az indulatokról is, így szinte prózai szinten kell játszani benne. Nagyon várom ezt a munkát.”
Cselóczki Tamás számára nagyon fontos az a csapat, akikkel a színházban együtt dolgozik. „Jó látni, hogy a kórusunk egyre erősebben jelenik meg, és egyre többen lépnek elő szólistaként is. Már sok mindent végigcsináltam a pályám során, és most az a dolgom, hogy segítsem a fiatalokat, ha kérik a tanácsomat. Ez fontos számomra, hiszen ez egy igazi csapatmunka. Az pedig óriási öröm, ha a közönség értékeli azt, amit együtt létrehozunk.”
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Szerelem – Örkény Színház
A Szerelemben egy idős házaspár szerelmét ismerhetjük meg szuperközeliben, annak minden rétegződését, szépségét, fájdalmát egy betegség fénytörésében. Szegő György -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György