Idén Szigethy Norbert kapta meg az évad legjobb férfi táncművészének járó elismerést a nézők szavazatai alapján az „Együtt a művészetért!” Díjátadó Gálán. A pillanat, amikor a takarásban állt két kollégájával együtt, és várta, hogy kinek a neve hangzik el, nagyon izgalmas volt. „A „legjobb” kimondása mindig lehetetlen. Ahogy minden másban is, a társulatépítésben Barta Dóra művészeti vezető nagyon következetes.  Nincsen két egyforma táncművész a csapaton belül, ugyanakkor terhelhetőségünk, munkabírásunk, a munkáról való gondolkodásunk megegyezik. Fontos, hogy az ember megtalálja a saját maga értékét a társulaton belül, és ez alapján tudja definiálni magát – talán ez az alapja mindennek. Amikor kimondták a nevemet, végigfutott a gondolataimban, hogy talán a saját értékem megfogalmazása az, amit a nézők most megláttak.”

Későn kezdett, de messzire jutott

Sokan nem tudják, hogy Norbi csak 21 évesen kezdett el hivatásszerűen táncolni. „Nem balettoztam gyerekkoromban, versenytáncoltam hat évig, de csak hobbi szinten. Azért akartam a színház balett-tagozatához, a Kecskemét City Baletthez csatlakozni, mert tudtam, hogy ennél a társulatnál erős műhelymunka zajlik. Úgy gondoltam, hogy az intenzitás a biztosíték a fejlődésre.”

A táncművész különösen hálás a balett-tagozat művészeti vezetőjének. „Dóra gondolkodásmódja a táncművészetről, a táncszínházról, a művészetekről önmagában erős hatással van rám. Ő az egyik olyan szakember, akire mentoromként gondolok. Olyan kihívások elé állít, amelyek a fejlődésemet biztosítják. Dórában mindannyiukról egy kialakult, általa konstruált, jól ívelő pályakép él – ez alapján osztja ránk a feladatokat. A tánctagozat légköre az egymásban való bizalomra, a bajtársiasságra épül, és ebben az ő személyisége kulcsszerepet játszik. Tőle tanultam meg, hogy mit jelent az önazonosság.”

Emlékezetes pillanatok 

Az előző évad számos új kihívást hozott Norbinak. Különösen emlékezetes feladat volt számára a Lila ákác. A szerelmes históriában, amit Kovács Lehel rendezett, egy kisebb prózai szerepben állhatott színpadra. 

A Makrancos hölgy is fontos mérföldkő volt számára, ez az előadás ugyanis a táncművészi pályájának egy új szakaszát jelképezte. „Sokáig görcsösen figyeltem, elég jó vagyok-e a többiekhez képest. Mostanra viszont elkezdtem biztonságot érezni a színpadi létezésben. Ez a munkamorálnak és a csapatnak köszönhető.”

Norbi az elmúlt évad egyik különleges lehetőségének tartja, hogy Eszenyi Enikő mellett mozgáskoordinátorként dolgozhatott a Sylvia című előadásban. „Enikő mellett minden percben tanul az ember. A puszta jelenléte telített a színházzal. A Sylvia próbafolyamata olyan volt számomra, mint egy kurzus, ahol az ember a teljes színházat tanulja, nem csak bizonyos szegmenseit. Enikő egy végtelenül nagytudású, tapasztalt, ugyanakkor modern, naprakész és világlátott művész, a közös munka minden pillanatáért halás vagyok.”

Kihívások a következő évadban

A következő évad feladatait is kíváncsian várja Norbi. Az egyik legizgalmasabb előadás számára az új táncszínházi bemutató, a Spartacus lesz, ami egy új formanyelvet hozhat. „Biztos vagyok benne, hogy Dóra izgalmas feladat elé fog állítani. Külön öröm, hogy visszatérhetünk a nagyszínpadra és nem egy kis tér szab majd határt az előadásunknak. A Spartacus egy nagy volumenű klasszikus, mindig öröm, hogyha az ember ilyen művel találkozik. A klasszikus művek adaptációja esetében számomra mindig az az izgalmas, hogy Dóra jellemzően egy modern vagy steril környezetbe helyezi az előadást, ugyanakkor megőrzi az eredeti mű gyökerét és jelentését. Ezekben az “örökérvényű” terekben pedig a darab igazsága képes életben maradni.”

A Made in Hungária című musical, amit Szente Vajk rendezésében láthat majd a közönség, egy személyes emlékeket idézett fel benne a középiskolás évekből. „A Made in Hungária zenéjében van valami generációkon átívelő élmény. A gimnáziumban sokat hallgattuk a film zenéjét, ami meghatározó pillanatokat elevenít fel bennem. A zenei világa miatt mindenképpen várom ezt az előadást.”

Hosszú távon gondolkodik

Norbi úgy véli, hogy a siker nem egy instant recept, hanem hosszú út vezet hozzá. „Nem a sprintben, hanem a hosszútávfutásban hiszek. Egy olyan átmeneti kor fiatalembere vagyok, amiben jellemzően hamar kiemelnek, ha abból haszon származik, majd amikor már nem vagy hasznos, ott hagynak. Nagyon fontos a tanulás, mert a tudásodtól, tájékozottságodtól nem lehet egyedül megfosztani. Ahhoz mindig vissza lehet nyúlni, arra mindig lehet alapozni. A színház nagyon munka- és energiaigényes, teljes embert kíván, nem lehet belőle kiszállni, ha tényleg hivatásként gondolunk rá. Ott van az ebéd elkészítésében, egy e-mail megírásában, a bevásárlásnál és az esti fogmosásnál is - ez egy kapcsolat. Mégis számomra egy olyan munka és feladat, ami biztosítja azt, hogy a létezés egy olyan mély szegmensét megtapasztaljam, ami által közelebb kerülhetek a megnemértetthez, a titokhoz.”