Makk Zsuzsa beszámolója októberi bemutatónkról, mely a Mezei Néző oldalán jelent meg. Köszönjük!
A Rózsavölgyi színlapjának ajánlójával egyet lehet érteni: a darab láthatóan nem avult el, az emberi viszonyok a menet közben eltelt több mint negyven év alatt nem változtak, de a színházi közeg nagyon. A Madáchban ez a mű most már biztosan nem kerülhetne színpadra, de más nagyobb színházban sem. A Szalon intim közegének viszont nagyon jól áll. El tudjuk képzelni, hogy mi is a bemutatott Balogh családba tartozunk.
A teljes szöveg megtekintéséhez kattintson IDE >>>
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László.