Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Földi Jácint

    színész

    Életrajz

    1981. május 9-én születtem Kiskunfélegyházán. Zenei tanulmányaimat nyolcévesen kezdtem meg a városi zeneiskolában Jankovszki Ferenc tanár úr kezei alatt. Pályaválasztásomra nagy hatással voltak az itt eltöltött évek. Szakközépiskolai érettségim után két évre külföldre utaztam, ahol egy zenekarban kaptam állást, majd innen hazatérve döntöttem el, hogy folytatom a tanulmányaimat.

    2002-ben a Magyar Honvédség kötelékébe léptem és szerződéses katonaként szolgáltam a Kalocsai Helyőrségi Zenekarban. Ez idő alatt végeztem el Budapesten az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola trombita szakán a konzervatóriumot Tóth Tamás tanár úr növendékeként. 2004-ben kértem az áthelyezésemet a Szolnoki Helikopter Bázis Zenekarába, ahol 2015 márciusáig dolgoztam.

    2011-ben diplomát szereztem a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében, majd 2013- ban ugyanitt szereztem meg a művészdiplomámat Dr. Zobay Béla tanár úr növendékeként.

    Szolnoki éveim alatt rendszeresen játszottam a Szolnoki Szimfonikus Zenekarban és a Szigligeti Színházban.

    2015 óta Kecskeméten folytattam a pályámat és az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola rézfúvós tanszakán trombitatanári állást töltöttem be. Emellett a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarban és a Katona József Színház zenekarában trombitáltam. 2020-ban kértek fel a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar művészeti titkári feladatainak ellátására, amelyet nagy megtiszteltetéssel elfogadtam. Azóta a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ teljes állású alkalmazottja vagyok és továbbra is játszom a Kecskeméti szimfonikus Zenekar trombitaművészeként.

    2020 szeptemberétől félállásban dolgozom a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Zenekarában és az M. Bodon Pál Zeneiskolában.

    Földi Jácint
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      A senki fája

      Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
      – Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
      Bérczes László
      2026. december 28.
    • Interjúk

      Öt és fél évtized a fényben

      László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
      Váradi Nóra
      2026. december 10.
    • Interjúk

      A Budapest- Orfeumtól a meglepetés vendégig

      Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László.
      Lovas Ildikó
      2025. december 30.

    Bemutatók képekben

    • Sirály
      Kozák András Stúdiószínpad Sirály
      rendezőZsótér Sándor
    • Nektek semmi sem jó
      R.S.9 Stúdiószínház Nektek semmi sem jó
      rendezőBánfalvi-Orosz Eszter
    • Apátlanul (Platonov)
      Miskolc kamara Apátlanul (Platonov)
      rendezőKeszég László
    • Apátlanul (Platonov)
      Miskolc kamara Apátlanul (Platonov)
      rendezőKeszég László

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2026. - THEATER Online - theater.hu