német drámaíró, költő, az epikus színház megteremtője Augsburgban született, jómódú családban. Érettségi után a Müncheni Egyetem orvosi fakultására iratkozott be, az első világháború utolsó évében szanitécként szolgált a hadseregben. Az egyetem mellett egy kabaréban is szerepelt, saját dalait adta elő mandolinkísérettel.

A világhírnevet az 1928-ban színpadra került, Kurt Weill zenéjével készült groteszk hangvételű Koldusopera hozta meg számára, amely egy XVIII. századi angol dráma feldolgozása. Itt már szerepeltek az epikus színházra jellemző elidegenítő effektusok, a didaktikus feliratok, a vetített képek, a nézőket megszólító színészek, a cselekményt megszakító songok, amelyek közül nem egy világsláger lett. A következő Brecht-Weil darabbal, a Mahagonny városának tündöklése és bukásával megalkotta teljesen új drámaelméletét az epikus színházról.

Hitler hatalomra jutása után menekülnie kellett hazájából, ahol állampolgárságától megfosztották, könyveit elégették, darabjait betiltották. Bolyongásai közben keletkeztek legfontosabb elméleti írásai, antifasiszta versei, emigrációban írta legjelentősebb drámáit is: a tudósok felelősségét boncoló Galilei életét, a háború értelmetlenségét bizonyító Kurázsi mamát, a kapitalizmus kíméletlenségét vázoló Szecsuáni jólélek című darabot, a Hitlert nevetségessé tevő Állítsátok meg Arturo Uit! című szatírát.

1941-ben a Szovjetunión át az Egyesült Államokba menekült, és Hollywoodban próbált szerencsét, kevés sikerrel. Megírta az ősi kínai történetet feldolgozó Kaukázusi krétakört, majd 1947-ben, amikor az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság tanúként kihallgatta, jobbnak látta visszatérni Európába. 1949-ben a keletnémet rendszer meghívására az NDK-ba utazott, s feleségével, Helene Weigel színésznővel Kelet-Berlinben létrehozták színházukat Berliner Ensemble néven. A színházszervezés, a rendezés mellett több átdolgozást is készített, a többi között Goethe Ős-Faustjából, Moliere Don Juanjából és Shakespeare Coriolanusából.