Az előadás az 1800. december 1-én született Vörösmarty színpadi főműve. A Nemzeti a verses mű rangjának életben tartását tűzte ki a 225. évfordulón. A színpadon nehezen működtethető drámát Paulay Ede is csak 50 évvel később, 1879-ben állította először színpadra. Igazi próbatétele: egy éjszakától éjszakáig ívelő nap láttatása – kozmikusan a világ, filozofikusan az élet értelmét kutató történetét – és s azt délben visszafordítva – versben előadni. »Van-e rendező, aki nem ül gondterhelten a Csongor és Tünde szövegkönyve fölött, amikor Vörösmarty színpadi instrukcióit olvassa? „A kútból egy leányalak tűn föl, mely Csongornak integetve tovaleng.” Vagy másutt: „Kevés idő múlva nagy roppanással egy fényes palota emelkedik a tündérfa ellenébe. A rendező föltehetően úgy gondolkodik: a képzelet silány technikává, süllyesztők és zsinórból leengedett borospalackok játékává aljasul, ha azzal próbálkozik, hogy szó szerint valósítsa meg a szerző utasításait”.« – írta Koltai Tamás a Játék és csodák c. – Sík Ferenc Nemzetiben rendezett, színháztörténeti áttekintést is kínáló Csongor és Tünde tanulmányában (Színház, 1976/7).

Megkaptam néha én is, hogy „a rendező hangszere a színész – és nem a színpadgépezet”. Vidnyánszky Attila monumentális munkája számomra most azt is megmutatja, hogy szerencsére nem mindig igaz ez a vagy-vagy, bár korábban az volt.

A romantikus előadásokat a 20. századra új stílus váltotta fel. Valószínűen a politikus polihisztor Bánffy Miklós volt az egyik korszerűsítő díszlettervező (1932). Németh Antal Jaschik Álmost 1921-es mesekönyv-illusztrációja nyomán hívta tervezőnek (1937) – de mesejátéknak hirdették az előadást. A berlini Schiller Theater a pesti Operából Pekári Istvánt kérte fel a németnyelvű színrevitel tervezőjének (1942). Marton Endrének 1962-ben – még a Blaha Lujza téren – Hincz Gyula, az avantgárdként induló festő a díszlettervezője. A fenti Sík Ferenc rendezés – látványtervezője Csányi Árpád, aki kötelek indaerdejével teremtett szimultánteret. Hozzá gumiasztal-szerű talajjal segítette a Sík féle „fizikai színházat”.  Csiszár Imre 1990-ben ugyancsak szimultán játékteret képzelt el, ő temetőbe tette a cselekményt – sírkövek animálása jelezte a sűrű színváltásokat. Ezeket a jelmezekkel is segíteni szokták, hogy a néző jobban kövesse a történet bőséges fordulatait – e feladat jelmeztervezői mestermunkát igényel. Schäffer Judit volt a legendás Sík Ferenc előadás jelmeztervezője. Nehéz feladat volt mindig, hogy a ruhák élő, működő öltözékek legyenek és ne csak díszes külsőségek. Ez most Berzsenyi Krisztinának maximálisan sikerült. A szerep-figurák egyszerre mesélnek, alkalmazkodnak, akár szépek is, a számos nyíltszíni vagy pár másodpercnyi gyorsöltözés-bravúrt is beleértve.

De a kritikák szerint az előadások rendre adósak maradtak – a forrásként ismert Gyergyai-tündérhistória, a népmesék és a Shakespeare-fordító Vörösmarty holisztikus világképének színpadra állításával. Tehát, ezúttal is magasan a mérce. Amit az előadás kortársi zenével, tánccal, látvánnyal akar átugrani. Ezek az eszközök ígéretesek – világunk megvadult, felgyorsult kommunikációja miatt is. Vidnyánszky Attila totális színházzá formálja a 12 szereplő és a zene által őrülten pergő, 21. sz.-i Csongor és Tündét. Nem a bemutatót láttam, így átéltem, hogy a nézőtéri – kezdésre váró, részben gyerekkorú – publikumnál okos telefonok tömege virít: felgyorsult, az időt mohón fogyasztó/fecsérlő korunk jelképe. Szorongtam, vajon a mai Nemzeti több megkapó győzelme, e szinte lehetetlen vállalkozásnál is beteljesül-e. Végre megszólal a kortárs zene.

Korábban az előadások zenei támogatását Erkel, később Goldmark komponálták. Itt mindjárt az elején kiderült, hogy az új zenés változat lüktető muzsikája, rap-ritmusban formált szövege, leköti, sőt elbűvöli a publikumot. Telefonfények nem gyúlnak többé. Egy tíz év körüli fiú mellettem karmesterként vezényli a zenét. A főhősök bravúrosan szólóznak, a három ördög – Krauter Dávid, Jakab K. Tamás és Winkler Tamás Ábel – pedig remek kórust alkotva, fizikai színházat is művelnek: utcai mutatvány-mozgásuk a mai techno-eszközökkel együtt hatásos.

Csongort Juhász Péter, Tündét Battai Lili Lujza adják, hol lírai hangon, hol sodró erejű akrobatikával, az alsó-, felső-gépezetet óramű precizitásába illeszkedve, a teret keresztül-kasul átjárva/áttáncolva. Fiatalok mind.  Amint Paulaynál az egykori Tündét a 19 éves Márkus Emília, Mirigyet a 29 éves Jászai Mari, Csongort a 30 éves Nagy Imre alakították. Balga szerepét egy „öreg”, a 38 éves Vízvári Gyula játszotta. Ők már előtte összeszoktak Paulaynál. Ezt Praznovszky Mihály közli (Nemzeti, 25/9). Hozzátéve, hogy akkor társulat épült. Úgy tűnik, most Vidnyánszkynál, ugyancsak. Mert fiatalok Katona Kinga (Mirigy), Polyák Anita (Ilma) és Séra Dániel (Balga) is. A fantasztikus képek élő látványában és a szerzői instrukciókat megvalósító süllyedők, emelők rendszerében remekelnek.       

A díszlet mozgása egy lakótelepi albérlet kisszobájából indul – a fiatal nézők átélhetik, hogyan is válik egy diák Csongorrá. Ledért Bubik Réka e.h., az Éj királynőjét Tabajdi Anna e.h. játsszák – hol jobb sorsra érdemes fiatalok utcai figurái, hol megszemélyesülő filozofikus gondolatok. A felnyíló panel-homlokzat telepi utcára és játszótérre tágulnak, ahol nagyon él a rap és a brék. A házak ablakai transzparensek, nagyvárosi színek, filmkockák villódznak – Szarka Tamás ritmusában. Néha kilátunk közöttük a Kozmoszba. A díszlettervező Fejes Szabolcs, színpadának impulzív módon organikus világa mögé oda kell képzelnünk a hangszerelőt, a stúdiómelót, a videóst, a két ügyelőt. Az összhangzat elbűvölő. A Nemzeti Csongor és Tündéje színházi ünnep.

Címkép: Juhász Péter, Tabajdi Anna, Battai Lili Lujza, Polyák Anita