Írások
A színésszel a szerepen túl beszélgettünk a róla megjelent beszélgetőkönyvről, filmekről, családról és a barátságokról.
A legújabb élményem veled kapcsolatban a III. Richard betiltva…. Ebben Meyerholdként - aki Sztanyiszlavszkij mellett a másik meghatározóan fontos rendező volt a szovjet-orosz színjátszásban - próbálod a Shakespeare-drámát színre vinni a sztálini Szovjetunióban.
– Ez a dráma arról szól az én értelmezésemben, hogy hová vezet, ha egy hatalom kontroll nélküli vagy nem tűr másfajta gondolkodást, és a kritikának súlyos következményei lesznek a társadalomra, meg magára az egyénre nézve is. Az egyén ebbe belepusztul, de a belepusztulás előtt még fél, és félve nagyon nehéz alkotni, meg létezni egyáltalán.
Ugye azokat szeretjük hősöknek hinni, akik szembe mennek mindennel, és feláldozzák magukat, de nem félnek.
– Szerintem kell egy egészséges félelem a létezéshez. A nyolcadik emelet magasságában kötélen sétálni – annak súlyos következményei lehetnek. A félelmet le lehet győzni, sőt bizonyos helyzetekben a félelem irányító eszköz is lehet. A megfélemlítésre nincs szükség, az teszi tönkre az embert.
A kor nagyjai is meg vannak említve a drámában– Sosztakovics, Bulgakov, Majakovszkij - tehát nagyon is valós személyek keverednek ebben az abszurd, fiktív történetben. Meyerholdot ténylegesen kivégezteti Sztálin. Téged megvisel, ha egy ilyen karakter bőrébe kell bújnod?
– Ilyenkor előbányászok az életemből olyan helyzeteket, amikor féltem, és összerakom, hogyan reagáltam adott szituációkra. Meg van egy tudásom, vannak olvasmányélményeim, amiket mozgósítok. Ilyenkor nem az a fontos, hogy én egy híres rendező vagyok, hanem hogy mennyire tudom hitelessé tenni az útját, és ezáltal a nézőnek mennyire érinti meg a lelkét, a szellemét. Van szerep, ami előtt vagy után az ember hosszabb időt tölt az öltözőben. Meyerholdnál igyekszem az előadás előtt kipucolni a külvilágot, s valamilyen módon üressé válni és fókuszálni a feladatra, ami előttem van.
Mi a következő új munka?
– Bérczes Lacival kezdünk januárban próbálni egy Háy János-darabot, a címe: Elem.
Bérczes és Háy. Mindkét személy rendkívül meghatározó a te pályádon. Kezdjük Bérczes Lacival és azzal a könyvvel, amelyben veled beszélget az életedről. Nagyon régi barátság a tiétek, és a Mulatsággal kezdődött.
– Közel 40 évvel ezelőtt, amikor ő még a színházról elsősorban írt, és én segédszínészként kezdtem a pályát Szolnokon, a kezébe adtam Mrozek: Mulatságát, hogy majd egyszer rendezze meg. 1999-ben ez aztán meg is történt, azóta is játsszuk Scherer Péterrel és Szikszai Rémusszal.
Hogyan tudott rábeszélni Laci a könyvre?
– Nehezen, mert én úgy gondolom, hogy ami a külvilág számára tartozik belőlem, az a film és a színház. A többi magánrész. Sok bizonytalanság volt bennem, hogy lesz-e ez egy olyan fontos beszélgetés, ami hordoz valamit. Végig kérdés volt számomra, hogy mennyire lehet megnyílni, mennyire adhatja ki magát az ember. Aztán: ez mégis csak valami fajta összegzés a pályámról, jó lenne pontosnak, hitelesnek lenni. Úgy mentem neki, hogy kezdjünk el beszélgetni, és legfeljebb nem lesz belőle könyv. Ez persze sok kárba veszett idő lett volna Lacinak is, nekem is, és a készítés során is voltak nehéz napok. Amikor az első változat megszületett, az valósággal sokkolt, mert én arra vagyok szocializálva, hogy bizonyos szerzők műveit megtanulom, és azt megpróbálom valamilyen színvonalon, valamilyen hitelességgel elmondani. Magamról én csak a közvetlen barátaimmal szeretek beszélgetni.
Úgy látom, hogy „társadalmi igény” van erre a kötetre. Amikor a Deák térre kiültetek Bérczessel dedikálni, végeláthatatlan sor kígyózott előttetek, a Margó Fesztiválon is óriási volt az érdeklődés…
– Érdekes volt visszaugrani az időbe, egy-egy név hallatán annyi minden előjött. Laci kérdezett valamit, s kizúdult egy halom emlék például a ’70-es, ’80-as évekből. 15 évet töltöttem Szolnokon, s ez már jelentős táv az ember életében. Amit én tudok erről a pályáról, annak a nagyon nagy részét ott szívtam magamba. Komoly volt ott a mozgás, állandóan cserélődött a társulat, s egy idő után bennem is előjött a mehetnék. De az is bizonytalansággal párosult: ahova én eljutottam Szolnokon, az 100 km-rel odébb mennyit fog érni? Aztán olyan helyzet állt elő, amikor azt mondtam: mindegy, hogy mennyit ér, itt én tovább nem szeretnék maradni. S akkor jött egy másik jelentős, fontos korszak: a Szentivánéji álom, a Bárka alapítása. Az is egy állomáshely volt néhány évig – hosszabbra terveztem, de nem úgy alakult. Jöttek szabadúszások, aztán a boldogságos Krétakör - időszak, aztán újra a Bárka, és most 11. éve a Nézőművészeti Kft. Ha a sors kegyes lesz hozzánk, akkor majd innen megyek nyugdíjba.
Vissza még a Bárkához és a másik baráthoz, Háy Jánoshoz. Ő írta a Nehéz című drámát, amit Bérczes rendezett. Ebben többen is játszotok, de a második felvonás átmegy monodrámába, Lázár Kati nem szólal meg, „csak” ül a háttérben. Jól gondolom én azt, hogy ez az egyik legfontosabb szereped?
– Nagyon fontos volt még nekem Kárpáti Péter Díszelőadása, Conor McPherson Tengerenje és Dough Wright: De Sade pennája - mind a Bárkában. A Nehéz úgy jött létre, hogy elolvastam Jánosnak A gyerek című regényét. Az olyan módon hatott rám, hogy felhívtam, és kértem, hogy legyen abból egy színpadi mű. Mondta, hogy azt nem tudja átírni, de majd gondolkodik, hogy mit tehetne. Fél év múlva telefonált, hogy elkezdte az írást. Aztán 2009. december 24-én felhívott, hogy ezt a drámát teszi a karácsonyfám alá. A karácsonyi készülődés közepette odamentem a géphez, megnéztem, és csak A4-es oldalakat láttam teleírva. Azt hittem, szívatás vagy egy karácsony esti tréfa, elég otrombának tűnt! Aztán 20 oldal után már találtam párbeszédeket… A szívemhez nagyon közelálló a Nehéz, és mondtam is Háynak, hogy lehet, hogy a Nézőművészetit át fogjuk keresztelni Háy János Színházra, mert 3 darabja van/volt műsoron: a Nehéz, A halottember (az utolsó előadása október 19-én volt) és A lány, aki hozott lélekből dolgozott. Jánossal vénségemre kialakult egy új barátság, sokat jelent a személye is számomra, nemcsak a művei. Nagyon közel kerültem hozzá, remélem, hogy én sem ártottam neki. A legújabb darabját, a már említett Elemet Kerekes Évával fogjuk játszani, s a kapcsolatról, az elmúlásról, az elvesztésről fog szólni. Ha minden igaz, február végén lesz belőle előadás.
Sok szöveg lesz benne?
– Két szereplős, s nem úgy lesz, mint a Nehézben, hogy az egyik hallgat, hanem ketten beszélünk. De minden szöveg sok most már így 60 fölött. Egy mindennapi frász a szövegeket észben tartani, pláne, ha egyszerre 18 darab van az ember fejében. A korral jár, hogy nehezebben tanulom a szöveget, mint tíz éve, pláne nehezebben, mint 30 éve, de egyáltalán: egyre nehezebb rávenni magam mostanában a szövegtanulásra, mert olyan kilátástalannak tűnik, hogy beveszi-e az agyam.
S aztán mi győz benned, hogy mégis csak ráveszed magad?
– A szívósság meg a kitartás. Szeretem a munkámat tisztességgel elvégezni, a kollégáim jelentős része is így van ezzel. De már kevesebbet vállalok. Nyilván nem ilyen léptékű szerepekben, de Szolnokon volt olyan év, hogy 7 bemutatóm volt. Ebben az évben 2 biztos, a harmadik bizonytalan, hogy akarom-e, esetleg áttesszük a következő évre. 200-250 előadást játszom egy évben, 25-32 előadást havonta. Alig van szabad estém, emellett próbálni, utazni vidékre - ez már soknak tűnik időnként.
Alig látnak téged otthon…
– Hát ez a hosszú távú kapcsolatnak az alapja… A viccet félretéve: azt az időt, ami jut egymásra, próbáljuk jó minőségben eltölteni. Azt gondolom, ha nem lenne ez a háttér, akkor én nem lennék valószínűleg… Nyilván ők is kapnak tőlem, de én nagyon sokat kapok Andreától és a gyerekektől.
Moldvai Kiss Andrea színésznő, ő tudja, mivel jár a te életed, de a gyerekeid hogy viszonyulnak ahhoz, hogy van egy híres apukájuk, akit az egész ország ismer?
– A gyermekeim rendkívül intelligensek és ezáltal a baráti körük is intelligens. Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok teher számukra. Szét tudják választani a színészt és az apát.
Látod bármelyiknél, hogy volna affinitása a színészi pálya iránt?
– Háromnál látom, hogy nem. Gergő, aki kezeli a facebook- oldalam és részt vesz kisebb filmes jelenetek megalkotásában is, nem hiszem, hogy most akarna beiratkozni a Színművészetire, amikor épp szétrombolják!... Kornél és Milán teljesen más érdeklődésűek, Veronikának is vannak már elképzelései a jövőjét illetően, és abban jelentős százalékkal szerepel a színház.
Beszéljünk a népszerűségedről! A színészi életed másik területe a filmek és a tv-sorozatok (Munkaügyek - 2012-2017, Tóth János - 2017-2019), a neten keringő előadásrészletek (pl. az agyonnézett villanyszerelés-jelenet a Fekete országból), vicces reklám filmek, stb. Ezt a humoros Mucsi Zolit zabálják a legtöbben, a széles közönség ezekből ismer.
– Igen, mert milyen lehetőségei vannak egy színházi előadásnak? Ha csak a Mulatságot veszem: húsz éve játsszuk, közelebb van az előadásszám a 400-hoz, mint a 350-hez, s ha ezt beszorzom átlagosan kétszázzal, akkor az 80 ezer ember… De inkább 50 ezerhez van közelebb a valóság, és abból is van, aki nem egyszer látta.
Én négyszer láttam!
– Akkor maradjunk 37 ezer 612 nézőnél! Ezzel szemben még egy balul sikerült filmet is – aminek nagyon gyenge a nézettsége – legalább 40 ezren látnak. Nekem a Tutajosok című film volt az első, amiben értékelhető szerepet játszottam. Ezt Elek Judit rendezte 1990-ben. Szomjas Gyurival több filmben is dolgoztunk (Roncsfilm 1992, Gengszterfilm 1999). Grunwalsky Feri is jelentősen ott van az életemben, a Kicsi, de nagyon erőst 1998-ban ő rendezte, de ő volt az operatőre a Szomjas-és a Jancsó filmek egy részének is, aztán jött Miki bácsi, akivel hét filmet forgattunk. Kezdtük 1999-ben a Nekem lámpást adott a kezembe az Úr Pestennel és 2010-ben zártuk az Oda az igazsággal.
A Jancsó-filmek által vált ismertté a Kapa-Pepe páros. S itt a harmadik fontos barátságod a művészi életedből: Scherer Péter.
– Péterrel is már negyedszázados a barátságunk, ami szintén sok idő az emberi életet tekintve. Nagy egymásra találás volt ez a Szentivánéji álomban 1995-ben, s valami oknál fogva jól működünk együtt, amiért nem is kell tennünk: ahogy kinézünk, ahogy vagyunk, az hordoz valami feszültséget vagy érdekességet. A Nézőművészetit is együtt alapítottuk, remélem, még sokat fogunk együtt dolgozni.
Az egyik éned egy vicces, helyes, jópofa karakter, a másik pedig az, amelyik mély, fájdalmas történeteket visz színre, amiken inkább sírni volna kedve az embernek, nemhogy nevetni. Tehát mintha kétféle Mucsi Zoli létezne.
– Nagy szerencse, hogy mindkét széle megadatik nekem: tehát játszani az otromba, ostoba hőzöngőt és Meyerholdot. Nincs itt szembenállás. Azon szerencsés fickók közé tartozom a pályán, akiknek megadatott jónéhány film és színházban is foglalkoztatnak, de nyilván a fő csapás a színház. Persze, nagyon örülnék annak, ha valaki megkínálna egy jó filmes feladattal, utoljára 2018-ban tűntem fel Nagypál Orsi Nyitva című filmjében.
A beszélgetőkönyvetekben megkérdezi tőled Bérczes Laci, hogy miért vagy te Kapa? A választ elütöd azzal, hogy ezt úgyis mindenki tudja. De például én sem tudom.
– Nem is mondom el. Kell, hogy legyen valami titkom!