- Fellépésed sem volt korábban a nagyszínházban?
- A Gyermekek a Gyermekekért Gála volt az egyetlen, amikor színpadra léphettem, még középiskolásként.

- „Sirkó Laci bácsi” rendezésében?
- Akkor ismerhettem meg, s most nagyon jó érzés, hogy ugyanabban a társulatban játsszhatom vele.

- Mikor határoztad el, hogy színész leszel?
- Általános iskolába jártam, talán 6-os lehettem, amikor színjátszó kör indult az iskolában. Fogalmam sincs, miért, hiszen akkoriban még színházba sem jártam, mégis azt éreztem, hogy ott a helyem! Ezzel párhuzamosan sportoltam: korosztályos válogatott focista voltam, majd 14 évesen egészségügyi okokból abba kellett hagynom a versenysportot, úgyhogy marad a színjátszás. A versmondás elég jól ment, viszont énekelni nem tudtam, ezért beiratkoztam az Ifjúsági Otthon Musical Stúdiójába Jámbor Zsolthoz, akinek nagyon sokat köszönhetek. A színművészetis felvételire Orbán Edit tanárnő készített fel, ami óriási dolog volt, hiszen bolyais létemre a Katonában készülhettem!
- Hogyan ismerkedtetek meg?
- Az egyik versmondó versenyen hallott Edit néni, majd odajött hozzám, és felajánlotta, hogy segít felkészülni a felvételire. Nagyon megtisztelő volt! Hihetetlenül örültem.
- Milyenek voltak az egyetemi évek?
- Küzdelmesek. Elsőre felvettek, s így 18 évesen bekerültem az egyetemre, anélkül, hogy bármiféle színpadi tapasztalatom lett volna. Osztályfőnököm gyakran mondta, hogy fel kell nőnöm, s én igyekeztem behozni a lemaradásomat. A harmadéves vizsgán Zsótér Sándortól nagyobb szerepet kaptam Az ½ kegyelmű című Dosztojevszkij-előadásban, amiért Gundel-díjat kaptam. Hatalmas munka volt, s ez végül adott annyi önbizalmat, ami az utolsó két évhez kellett.
- Te lettél a legkisebb királyfi?
- Valahogy úgy…
- A Csárdáskirálynőben kezded az első kecskeméti évadod. A próbaidőszak közepén tartotok – hogy érzed magad?
- Nagyon élvezem, de a tánctudásomat mindenképpen fejlesztenem kell.

- Különleges helyzetként éled meg, hogy Kecskeméten, szülővárosodban lépsz színpadra?
- Hihetetlenül izgulok!

- Nagyobb tétje van hazai pályán játszani?
- Sokkal! Szeretnék bizonyítani azoknak, akik ismernek, támogattak, biztattak. Szeretném megmutatni, hogy nem volt hiába… Izgalommal készülök az első bemutatóra, de őszintén szólva nem hiszem, hogy másként lesz a második, harmadik, vagy sokadik premier előtt…

- Családdal érkeztél Kecskemétre?
- A feleségem Pesten dolgozik az Operaházban, egyébként ő is kecskeméti... A munkája a fővároshoz köti, én pedig a próbáktól és előadásoktól függően utazom haza, vagy maradok itthon, édesanyámnál.

- Ha maradnod kell, és van egy kis szabadidőd, mivel töltöd?
- Nagyon szeretek futni. Lehetőleg hetente többször, 7-8 kilométert.
Rákász Judit