Raszputyin: jótékonysági előadás és fesztiválszereplés
Júniusban újra műsorára tűzi a Harag György Társulat a Raszputyin című előadást: június 8-án, szerdán 18 órától jótékonysági előadásként lesz látható a Sardar Tagirovsky által színpadra vitt Szőcs Géza-dráma.
A produkcióra - amelyet a társulat magyar nyelvű ősbemutatóként vitte színre – jegyet váltva a közönség ukrajnai háborús menekülteket támogat. Június 10-én pedig a bukaresti közönség láthatja a Raszputyint, a MASZIN magyar színházi szövetség fesztiválján, a BukFeszten, az Odeon Színházban.
Bemutatása óta az előadás két megosztott díjat kapott a Határon Túli Színházak Kisvárdai Fesztiváljáról (legjobb férfi főszereplő és legjobb társulaton belüli együttműködésért), valamint az előadást bemutatták Magyarország legrangosabb nemzetközi színházi fesztiválján, a budapesti Nemzeti Színház MITEM Fesztiválján. A magyar fővárosból pedig most a román fővárosba vezet az előadás útja.
„Egy a látnoki erejű produkció ez, amely egy "esztétizált pacifista kiáltvány". Évekkel ezelőtt született, de mintha a máról szólna - hátborzongató aktualitást ad neki a most is zajló orosz-ukrán háború” – mondja Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója.
A darab története szerint a különleges, látnoki képességekkel rendelkező Raszputyin – vízióira hallgatva – megpróbálja megakadályozni az első világháború kitörését. Felkeresi a korabeli Európa vezetőit, többek között II. Miklós cárt, II. Vilmos császárt, Ferenc József császárt, V. György angol királyt, ám azok nem hallgatnak Raszputyinra és jóslataira.
Szőcs Géza drámája egy történelmi látlelet a kollektív európai és globális lelkiismeretünkről. Ez a dráma a történelmi valóságot helyezi fókuszba Raszputyin fiktív szűrőjén keresztül. Ez a fikció a szenvedélyes túlélés utolsó mentsvára az emberiség apokaliptikus erdejében. Mert gyermeki módon vágyódik a világ békéjére. Arra, hogy milyen az, amikor nem gyilkoljuk egymást a társadalomban és a háborúkban. Ebben a világban minden költészet kacérkodik a valósággal. Minden vágyódás táncol a feladással. Minden tett a filozófiával. Pont olyan a dráma, mint amilyen kép alakult ki bennünk Raszputyin alakjáról a mai világunkban. Isteni és végtelenül emberi, miközben hátborzongatóan történelmi. Hiszen Raszputyin szent és bűnös alakja megfoghatatlan, hiszen az ő hatalma nem a császárok, királyok és a cárok hatalmával ér fel, hanem a játékosok és a szélhámosok igéző tekintetével. (Sardar Tagirovsky)
Az előadás szereplői: Rappert-Vencz Gábor, Bándi Johanna, Gaál Gyula, Frumen Gergő, Orbán Zsolt, Zákány Mihály, Péter Attila Zsolt, Kovács Éva, Budizsa Evelyn, Poszet Nándor, Varga Sándor, Bogár Barbara, Gál Ágnes, Laczkó Tekla, László Zita, Méhes Kati és Rappert-Vencz Stella. A produkció díszlet-és jelmeztervezője Kupás Anna m.v., zeneszerzője Bakk-Dávid László m.v., zenei vezetője Manfrédi Annamária. A rendező munkatársai: Pável Réka, Székhelyi Dániel és Szigeti Bálint. Ügyelő: Szabó Ritta.
A társulat azóta már alkalmazott rendezőjének, az orosz, ukrán, tatár és volgai bolgár gyökerekkel rendelkező Sardar Tagirovskynak az alapvető üzenete, hogy a jövőbe látó értelmiséginek akkor is kötelessége megpróbálni megelőzni a háborút és az erőszakot, ha a világ hatalmasai nem hajlanak meghallgatni a humanista erkölcs szavát.
A szatmárnémeti, jótékonysági Raszputyin-előadásra jegyek kaphatók az Északi Színház jegypénztárában hétköznaponként 10 és 17 óra, hétvégén 10 és 13 óra között. Online jegyváltás: Biletmaster.ro
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.