Hírek

A kötet megjelenését a kiadó Presser Gábor 1507. koncertjéhez időzítette, így először a koncert közönsége vásárolhatja meg – majd másnap október 8-án is – az Arénában. Az Aréna-beli nagykoncerteken Presser egyik vendége lesz Ibolya is, így feltehetőleg előadják majd a címadó, Voltam Ibojka című szerzeményt is.
Presser Gábor 45 éves színházi múltja során még soha nem írt egyetlen énekesre szabott színpadi estet. Most megtette. Oláh Ibolya különleges, egyszerre kőkemény és végtelenül érzékeny karaktere, hányattatott sorsa és ragyogó tehetsége inspirálta őt a 28 dalból álló est anyagának megírására. Saját szövegei mellett helyet kaptak a történetben Erdős Virág, Kántor Péter, Parti Nagy Lajos, Sztevanovity Dusán, Varró Dániel, Závada Péter, Borbély Szilárd, Szép Ernő és Fejes Endre versei is. A dalok inspirálta gyönyörű kiállítású művész-kötetben a dalszöveg-versek mellett a kortárs szerzők, illetve a dalok felvételénél közreműködő vendégművészek gondolatai, Ibolyának-Ibolyáról szóló üzenetei is helyet kaptak. A könyvhöz CD melléklet is tartozik, melyen a színpadi est teljes anyaga szerepel.
Presser Gábor
A könyv a CD melléklettel az Aréna koncerteket követően, minden könyvesboltban is kapható lesz.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György