- Egy interjúban azt mondtad, hogy akkor jó egy szöveg, ha olyan mélyen meg tud érinteni, hogy úgy érzem, velem történik meg. A kutyatartó lány sikerének titka talán éppen ebben rejlik, hogy bevonz és nem ereszt. De az előadás után is még sokáig bennünk dolgozik. Számítottál rá, hogy ekkora sikert arat majd?

- Az az igazság, hogy én csak egy sikerben tudok gondolkodni, amikor írok, hogy a szöveg a legerőteljesebben fogja meg a sorsokat és azt a világot, amiben ezek a sorsok mozognak. Ezen túl én is csak egy drukker vagyok, hogy de jó lenne, ha másoknak is tetszene. Ha másokat is meg tudna szólítani, ha mások is ráismernének a sorsukra a darabon keresztül.  És nagyon örülök, hogy a kecskemétiek szeretik az előadást!

- Sipos Imrével, A kutyatartó lány rendezőjével hosszú ideje ismeritek már egymást. Szabad kezet adtál neki a darab színpadra állításakor? Mennyire folytál bele a munkába? 

- Író vagyok, a szövegért vagyok felelős. Hiszek a szöveg erejében, és abban, hogy jó előadás csak jó szöveganyagból születhet. A rendezés és a színészi megjelenítés más művészek felelőssége és feladata. Ha valaki nem bízik bennük, akkor inkább ne írjon színdarabot. Szóval nem szólok bele semmibe, mert nem is tudnék, nem értek ahhoz, amihez mások nagyon is értenek. Az, hogy ismerjük és szeretjük egymást a rendezővel, nem jogosít fel semmi pluszra, inkább egy felelősség, hogy nem szeretném, ha csalódna bennem.

- Milyen előadás született Sipos Imre kezei között? Elégedett voltál a végeredménnyel? Jól belakták a szereplők azt a világot, amit te teremtettél nekik? 

- Nagyon szeretem ezt az előadást, nagyon egyszerű és nagyon erős színészi jelenlét van a színpadon, épp annyi díszlet és zene, amennyi kell. Szeretem azt a színházat, amikor a színészek ennyire közel játszanak. Furcsa egy kitalált világ kapcsán mondani, de nem lehet eléggé becsülni a színházat, mint utolsó várat, ahol még nem a virtualitás él, hanem a színészi és színházi valóság. Tényleg egy ember áll előttünk, és tényleg kimondja azt a mondatot, és megteszi azt a cselekedetet. Az ember valóságot akar maga körül. A jézusi mondatot, hogy „én vagyok az igazság és az élet” valójában úgy is lehetne fordítani, hogy én vagyok a valóság és az élet. Bármivé is alakul a világ körülöttünk, valóság nélkül nincs élet.

- Cseppet sem könnyű A kutyatartó lány témája, de varázslatos, ahogyan te humorral fel tudod lazítani a darab szerkezetét. Egy olyan előadás, amiben az egyik pillanatban nevetünk, a másikban pedig a szívünk facsarodik össze. De nem kertelsz, nem szépíted meg a történet végét, tükröt tartasz a nézőnek a kapcsolatainkról, a bennünket körülvevő világról. Mi volt a legfontosabb célod, amikor megírtad A kutyatartó lány történetét? 

- Az irodalmi művek mögött soha nincs célzatosság. Itt természetesen műalkotásokról beszélek és nem szórakoztatóipari termékekről, amelyek esetében más törvények uralkodnak. Nem is tud lenni, mert csak arra tud a szerző koncentrálni, amit meg kell írnia. Minden olyat kiiktat, ami a szövegen és a szöveg tárgyán kívül van. Legalábbis én így dolgozok. Ugyanakkor hiszek ilyen avítt dolgokban, mint a katarzis, hiszek az érzelmi átélhetőségben és idegenkedem az iróniától, a cinizmust meg egyenesen utálom, de szeretem a viccet, mert az egész életünk olyan, hogy ingunk a humor és a tragédia között. Valójában tragikus az egész lét, de mégis tudunk rajta nevetni, és tudunk szeretni és szerethetők lenni, és ha ezek vannak, már nem is annyira tragikus.