Hírek

Megjelent a Lóci játszik legújabb lemeze, amely a 80 nap alatt a Föld körül című darab dalait tartalmazza az előadás színészeinek közreműködésével. A Jules Verne kalandregényéből készült koncertszínházi előadást – melyben a Lóci játszik zenekar egyenragú szereplő a színészekkel-, 2022 nyarán állította színpadra a Trip, a Vígszínház és a Kult2.
A 118 szerepet, a Színház-és Filmművészeti Egyetem zenés színész osztályának hét tagja kelti életre, Csorba Lóci pedig ezúttal nem csak frontemberként, hanem prózai szerepben is bemutatkozik, ő kelti életre a legendás regényírót Jules Vernét. Az előadás egyszerre koncert és színház, egy zenés forgatag, állandóan változó karakterekkel, helyszínekkel, elefántból hajóvá formálódó kellékekkel, fordulatokkal teli cselekménnyel, melynek csúcspontjai az élő zenekari kísérettel megszólaló dalok.
A lemezen szereplő dalok íve lazán összefoglalja a 80 nap alatt a Föld körül cselekményét. A tizenkét dalban a Lóci játszikra jellemző zenei sokszínűség ezúttal is megjelenik, a pop-funk stílustól kezdve az érzelmes balladákon át a karibi-hangulatú kitekintésig. A lemez kiemelt dala „Az Idő”, amely a főhősök az idővel való ambivalens viszonyát járja körül, és egy grandiózus, többszólamú fináléban teljesedik ki. A „Nem ért meg” című dal pedig 2022 decemberében jelent meg a lemez előfutáraként.
LEMEZ ADATOK: Lóci játszik zenekar
Csorba Lóránt – basszusgitár, ének, Biermann Áron – akusztikus gitár, dr. Dobozy Ágoston – billentyűk, Fábián Tibor – dob, Fülöp Bence – gitár, Rácz Dániel – trombita, Vidákovich Izsák – szaxofon
Énekesek (a darabban szereplő színészek):
Hirtling István, Karácsonyi Zoltán, Szántó Balázs
Fekete Patrícia, Illés Adrián, Krasznai Vilmos, Liber Ágoston, Tóth Dominik, Turi Péter
Varga, Járó Sára
A felvételek a SoundCam Productions stúdióban készültek.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György