Négy évvel ezelőtt megálmodtad, két évvel később pedig színpadra állítottad azt A kis herceg előadást, amelynek dunaújvárosi rendezését a Deszkavízió kritikai portál szerkesztősége az év legjobbjának ítélte. Mit jelent számodra, hogy a darab életútja Kecskeméten folytatódik?
Fontos mérföldkő az életemben ez az előadás, épp ezért hatalmas öröm számomra, hogy Kecskeméten is teret adhattam az elképzeléseimnek. Ez egy rendkívül szép, költői produkció. A mozgó animációk, a jelmezek és a díszlet együtt olyan vizuális látványvilágot teremtenek, amely tökéletesen szemlélteti a kozmikus magány és egyedüllét érzését – az én olvasatomban ez a kulcspontja ennek a történetnek. Bár tény, hogy a darab inkább a felnőttek gondolatvilágán keresztül halad, a látvány eközben lenyűgözi és elvarázsolja a gyerekeket.

Kijelenthetjük, hogy az előadás minden korosztályt megszólít?
Mindenki a korához, tapasztalataihoz, élethelyzetéhez képest tud lefordítani belőle dolgokat. Az idősebb korosztály a történeten keresztül szembesül az elrontott utakkal, visszatekint, míg egy fiatal lehetséges jövőket láthat benne. Számomra rendezőként az egyik legfontosabb üzenet, amit közvetíteni szeretnék, hogy a lehetséges életeink mindig jelen vannak, majd a továbblépésnél elhagyjuk őket. Ahogyan a kis herceg fogalmaz: levetjük őket, mint egy régi kérget.

Miről szól a te értelmezésedben ez a százhúsz évvel ezelőtt íródott történet, mi benne a legfőbb tanítás?
Antoine de Saint-Exupéry amellett, hogy író, pilóta is volt, aki a saját kényszerleszállásának történetét írta meg A kis hercegben. Ő akkor egy életközepi válsággal küzdő férfi volt, a mi pilótánk viszont egy fiatal fiú, éppen ezért egészen más megközelítésre volt szükség a kecskeméti előadás esetében. A bizonytalanságra építkeztünk, ami a mai fiatalok legfőbb életkezdeti problémája. Ebből a szemszögből nézve a bolygók, amelyeken végighalad, az ő életlehetőségeit jelölik. Ezeket végigjárva érti meg végül, hogy ez a sokféle élet, amely rá várhat, mind magányos és meddő. Ezért van rá szükség, hogy felismerje a legfőbb üzenetet: hogy mindannyiunknak meg kell tanulnia jól szeretni, mert a szeretet nélküli élet magányra van ítélve. 

A bolygólakók mindegyike szeret valamit: a tudományt, a pénzt, az alkoholt, a hírnevet, a hatalmat, ám nem képesek egymást szeretni. A kis herceg hozza el a feloldozást? 
A kis herceg azért jön el – pontosabban azért kell a pilótának a tiszta énjével találkoznia –, hogy ő maga is megtanuljon jól szeretni. Így tud majd visszatérni a rózsájához, így válik képessé harmóniában élni a másikkal. Ugyanakkor az én olvasatomban a kis herceg valójában nem létezik. Ő a pilóta tiszta énje, a romlatlan, fiatalkori ideálja: amilyen ő szeretne lenni, vagy szeretett volna lenni. Éppen ezért ketten egyszerre nem lehetnek térben és időben egy helyen – ez az oka, hogy a kis herceg az előadás végén eltűnik. 

Gazdag szimbólumrendszerrel bír az előadás, továbbá olyan karaktereket ruház fel rendkívüli tulajdonságokkal és értékekkel, akiket a való életben első elgondolásra nem feltétlenül ilyennek képzelünk. Milyennek álmodtad meg a rókát?
A kis herceg úgy fogalmaz: “engem a róka tanított meg szeretni.” Emiatt volt egy félelmem azt illetően, hogy milyen üzenetet közvetít, ha egy férfi vagy ha egy nő alakítja a karaktert. Egészen másfajta szeretet érthető ki ugyanis belőle: egy nő esetében a szerelem, egy férfi esetében pedig a barátság. Itt azonban egyik sem igazán helytálló. Az egyetlen járható útnak azt találtam, ha a róka kétnemű. Ezt úgy oldottuk meg, hogy egy nő és egy férfi színművész játssza, mégis egy állatként van ábrázolva. A rókát kettős természete miatt a színpadon is kétféle aspektusra próbáltam osztani: az egyik a vad, a másik a megszelídítésre váró állat. Eleinte merész ötletnek tűnt, de határozottan működik!

Nem a regény idődramaturgiáját használjátok a színpadi előadásban. Tulajdonképpen a kígyó foglalja keretbe a történetet. Miért alakult ez így?
A kígyó a halált szimbolizálja, én mégis arra kértem a karaktert alakító színésznőt, hogy lágy legyen és kedves. Nekem már volt szerencsém óriáskígyót simogatni, és a közhiedelemmel ellentétben, az érintése rendkívül kellemes. Ez a jelenség kifejezetten ambivalens érzést kelt az emberben, amit igyekeztem az ő karakterével bemutatni. Az előadást a kényszerleszállás kerettörténetébe foglaltam, így a kígyó kezd és a kígyó végez, ám miközben őt veszélyesnek gondoljuk, amiért a halál ölelését ajánlja fel a kis hercegnek, hogy általa visszatérhessen a rózsájához, valójában nagyon is kedves, tehát magában hordozza a kettősséget.

A kis herceget váltott szereposztásban két tizenévei elején járó fiú alakítja. Képesek rá, hogy átadják az üzenetet?
Még egy rutinos színművésztől is nagy elvárás, hogy hatvan percen keresztül folyamatosan jelen legyen és koncentráljon, két ilyen fiatal fiútól pedig egyáltalán nem elvárható. Ennek ellenére óriási alázat és nagyon nagy reményekre jogosító dolog az, ahogy ők a próbafolyamat ideje alatt és azóta is működnek, és ezt nem csupán a színházra értem. Értéket képviselnek, és már most biztosan tudhatjuk, hogy rendkívüli ember válik majd belőlük. Mindketten nagy dolgokra hivatottak, és olyasvalamire képesek, ami jóval több annál, ami az életkoruktól és adottságaiktól elvárható. Büszkeség és rendkívüli öröm, hogy velük dolgozhatunk együtt.