Biztosan sokan emlékeznek Madách Imre Tragédiájának székesfehérvári színrevitelére, hiszen nem kisebb dologra vállalkoztak akkor az alkotók, mint hogy a Vörösmarty Színház négy rendezője közösen állítja színpadra. A különleges attrakció óriási sikere, az izgalmas munka arra sarkallta az alkotókat, hogy folytassák a megkezdett utat, és négy író bevonásával elkezdődött a madáchi mű folytatásának megírása. Az ember tragédiája 2. Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál tollából kerül színpadra következő évadunkban, immár a hagyományokhoz híven Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János rendezésében, az egész társulat bevonásával.

A munka tehát elkezdődött, bemelegítésképpen a társulat újraolvasta Az ember tragédiáját, természetesen online. A rendhagyó szövegösszemondó próba előtt Szikora János felidézte, hogy annak idején milyen különleges érzés volt belefogni ebbe az óriási vállalkozásba, így részesévé válni a madáchi mű színháztörténetének:

"Amit így együtt létrehoztunk néhány évvel ezelőtt, a Tragédia színháztörténetének egy külön lapja, amit majd a 2-vel fogunk megpróbálni folytatni. Talán vannak köztetek olyanok, akik látták a Pasolini Bocaccio Dekameronjából készült filmes adaptációját, amibe ő (Pasolini) beleépítette önmagát a régi reneszánsz festők mintájára. Névtelenül megjelenik a film végén, és csak annyit mond: minek műveket létrehozni, amikor olyan szépen elképzeltük őket. Nagyon sokszor jut eszembe ez a mondat. Az egyik legkegyelmibb, legáldottabb pillanat, amikor az ember elképzelhet valamit, és aztán a valóságban soha nem lesz olyan, mint amilyen szépnek elképzeli. Az az együtt gondolkodás, ahogy négyen elkezdtünk álmodozni a tragédiáról, az egészen fantasztikus volt."

A négy író gondolatai a még formálódó műről:
Darvasi László: „Velünk a XX. században egy csomó olyan dolog történt, ami a nyelven túli dimenziókba vezet. Ezzel is szembesülnünk kell. És azzal is, hogy az ember egy rettenetesen nagy túlélő.”

Márton László: „Ami engem illet, én arra gondoltam, hogy egy ke- véssé tragikus epizódban fogom megmutatni a második világháború előtti helyzetet, legalábbis az emberiség európai részének helyzetét, hogy mi van akkor, amikor egy kiemelkedően tehetséges és kiemelkedően sikeres művész kerül szembe a korszak kihívásaival. Ez a tehetséges művész Picasso, aki minden tervét meg tudja valósítani, aki fürdik a népszerűségben és a dicsőségben, és ezzel együtt ő is ráfázik, mert bizonyos dolgokkal ő sem tud mit kezdeni (pl. a saját öregedésével és saját népszerűségével).”

Tasnádi István: „A jövőből indulunk, és a jövőbe jutunk, az emberi faj lehetőségeit vizsgálva egy földi élet utáni időben. Hogy mit kezdenénk az újrakezdés lehetőségével. Tudnánk ­e jobban csinálni máshol, máskor.”

Závada Pál: Ádám nálam kortalan. Pont azért nem öregszik, hogy beléphessen egy ’30-as, ’40-es évekbeli szituációba, és úgy tervezem, hogy a berlini fal leomlásával tetőzi be a maga karriertörténetét.