A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata szeptember 19-re meghirdetett Duplakanyar című előadása az eredeti színhelyről, a Nyári Színpadról a Nemzeti Színház Nagytermébe költözik.
A színház a már megvásárolt jegyeket átfoglalta a nagytermi nézőterére. Annak érdekében, hogy ne alakuljon ki torlódás a jegypénztár előtt, a színház kéri nézőit, hogy új helyjegyeiket előre váltsák ki hétfőtől péntekig 12-18 óra között a Nemzeti Színház nagytermi jegypénztáránál a már megvásárolt jegy felmutatásával.
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.