Enyém, tied, miénk – Kritika A Díj című előadásról
Ráth Orsolya írása A Díj című bemutatónkról a Deszkavízió portálon jelent meg. Köszönjük!
Ennél a darabnál kicsi a játéktér, kevés a közreműködő, és nincsen sok fizikai értelemben vett, látványos történés, inkább apró gesztusok léteznek: mondatok garmadája hangzik el a másik fél felé. Herendi Gábor rendező pedig már tudja: ilyen körülmények között, amikor a szavakban rejlik a megfejtés, nehéz, ám mégsem lehetetlen fenntartani a nézők figyelmét. Azért is képes együtt lélegezni-gondolkozni a közönség a szereplőkkel, mert utóbbiak egyfajta érzelmi hullámvasútra ülnek fel, amelyre akarva-akaratlan jegyet váltatnak a nézőkkel. És hogy ennél a hullámvasutas hasonlatnál maradjunk, a rendező felelőssége, hogy biztosítsa a pálya stabilitását, változatosságát és megfelelő vonalvezetését, a színészeké pedig, hogy a jelenlévők közül senki se veszítse el semelyik kanyarban sem az optimális játékélményt.
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László.
Interjúk
Interjúk
Interjúk
