Betegség miatt a Harag György Társulat több, a közeljövőben műsoron szereplő előadása is elmarad.
Későbbi időpontban lesznek láthatóak az október 21-re tervezett Pénz az égből, az október 23-ra tervezett A 0. kilométerkőnél és az október 24-re tervezett Semmit se bánok című előadások, elmaradnak továbbá a Nagykárolyban október 27-re, 28-ra ás 29-re tervezett A 0. kilométerkőnél című bérletpótló előadások is.
Más változás is történt a társulat műsorában: október 27-én Nagykárolyban, bérletszünetben lesz látható a Jövőre, veled, ugyanitt című romantikus vígjáték, október 28-án pedig Szatmárnémetiben látható újra ez a nagy sikerrel játszott produkció.
Az elmaradó előadásokra megváltott jegyek az Északi Színház jegyirodájában, illetve a Nagykárolyi Kulturális Központban visszaválthatók, az online vásárolt jegyek árát a rendszer automatikusan visszautalja a vásárlóknak.
A Harag György Társulat a közönség szíves megértését kéri.
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra!
Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót.
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma.