Hírek
A napközis, három étkezést biztosító drámatáborba 15 és 35 év közötti fiatalok jelentkezését várja a társulat. A csoport munkája a színházi gyakorlatokon keresztül a személyiségfejlesztés és az önismeret, valamint a csapatépítés területét is érinti. A független társulat, amely eddig több mint 70 drámatábort és több száz képzést szervezett fiatalok és felnőttek számára, a tábort mindazoknak ajánlja, akik szeretnek önmagukkal és a színházzal foglalkozni, akár van előzetes szakmai tapasztalatuk, akár nincs.
A hat napon át tartó szakmai programokat Fazakas Misi rendező- drámatanár, a társulat vezetője, valamint Mucha Oszkár, színész- drámatanár, az Osonó társulati tagja vezeti. A reggel 9.30 órától este 20 óráig tartó napi program hangsúlyos részét a három műhelyfoglalkozás valamint a napindító tréning alkotja. Az étkezések is közösen történnek. A tábor egy intenzív, közösségi és szakmai együttlét, egész napot kitöltő foglalkozásokkal.
Részvételi díj: 40.000 Ft, amely két részletben kerül kifizetésre. Az ár tartalmazza a napi három étkezést, a helyszín és a képzés költségeit. Jelentkezési határidő: 2019. június 1. A helyek korlátozott száma miatt szükséges egy jelentkezési lap kitöltése, amelyet itt lehet megtenni: https://forms.gle/tYxqYAhCvRNccG9z5
A társulat 2016-ban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, 2015-ben Regisztrált Tehetségponttá, majd 2017-ben Európai Tehetségponttá vált és 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját vehette át.
Kapcsolódó linkek
-
Művészek írták
Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma. Szegő György -
Interjúk
Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem
Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt. Lovas Ildikó -
Interjúk
„... az föld pedig vala ékesség nélkül való és puszta és setétség vala és az Úrnak lelke táplálja vala az vizeket…”
…köszönés után a Vizsolyi Biblia szavaival fogad Csernus Mariann, akivel utoljára 3 éve beszélgettem, amikor a Bethlen Téri Színházban ismét előadta a Biblia maga által dramatizált változatát, amelyet négy évtizeden keresztül játszott szerte az országban. Lovas Ildikó






















