Hírek

Az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte produkciót 2018. április 11-én mutatta be, és azóta is sikeresen játssza a budapesti teátrum.
Az INFANT elnevezésű fesztivált (Internacionalni festival alternativnog i novog teatra), amelyre alternatív és új színházi formákat kereső előadások kapnak meghívást, immár 49. alkalommal tartották meg Újvidéken. A szemlén szeptember 10-e és 13-a között Ausztriából, Magyarországról, Szlovéniából és Szerbiából összesen négy előadást láthatott a közönség, Alekszandar Popovszki rendező válogatásában. A Nikolina Đukanović drámaíró, Ozren Grabarić színművész és Sonja Petrović rendező alkotta zsűri egyhangúlag díjazta a bécsi Burgtheater Miss Julia című produkcióját (Strindberg Julie kisasszonyának adaptációja), a szlovén Mateja Koležnik rendezésében, és a Nemzeti Színház ifj. Vidnyánszky Attila rendezte Woyzeck-előadását. A bécsi darabot a legsikeresebb kísérletezésért, a budapestit pedig az alkotói csapat társulati munkájáért ismerte el a neves szerb alkotókból álló zsűri. A díj indoklásában többek között ez áll: „A Woyzeck című előadás olyan, mint egy megszelídített káosz, amely energiájával színházi izgalomban tart bennünket. Csodálatos színpadi mozgás és színészek, akik teljesen együtt működnek, mégis mindegyiknek sikerül kitűnnie a maga egyediségével. Ez az előadás arra emlékeztet bennünket, hogy a színház nemcsak az értelemre hat, hanem a szenvedélyt is felébreszti, és arra késztet, hogy senki se maradjon közömbös.” Az összefoglalóban utalnak arra, hogy nagyon merészen és szellemesen játszik az előadás a banalitással, a giccs esztétikájával, miközben véleményt formál a világról a fogyasztói társadalom tükrében. A fesztivál zsűrije szerint a kockázatos és bátor munka fantasztikus eredménnyel járt, és olyan színházi előadás jött létre, amilyet csak ritkán van alkalma átélni a közönségnek.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György