Hírek

A nemi erőszak ügyekben sikeres ügyvédnő maga is áldozattá válik. Vajon elég lesz-e a tehetsége ahhoz, hogy megvédje magát a férfiak alkotta jogrend keretei között. A tavalyi év legsikeresebb produkciójának lesz a hazai ősbemutatója. A jogrend - és a személyes igazság ütközését bemutató előadás rendezője Puskás Samu, főhőse Martinovics Dorina.
Suzie Miller, díjnyertes ausztrál írónő, volt jogász Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című darabja idén három kategóriában nyert a WhatsOnStage Awards-on illetve Laurence Olivier díjat két kategóriában – legjobb első darab és legjobb színésznő. Jodie Comer (Killing Eve) először Londonban, két hete pedig a Broadwayn is debütált Tessa szerepében. Az itthoni ősbemutatón az ügyvédnőt Martinovics Dorina alakítja, aki elmondta: „Nem tudom, színdarab volt e valaha ilyen hatással rám. Első olvasás után hosszan nem tértem magamhoz. Annyira árnyaltan beszél e témáról, hogy még női nézőink közt sem számítunk alapvető egyetértésre. Ugyanakkor bízom benne, hogy a mellettük ülő férfiak, majd előadás után megkérdik párjukat, „Van bármi, amiről eddig sosem beszéltél?"
„A darab az ügyvédek világában játszódik, a szórakoztatóiparban pedig a tárgyalóterem mindig is előkelő helyet foglalt el. Ékes példa erre a Johnny Depp-Amber Heard per körüli felhajtás. A „kinek van igaza” kérdés ősidők óta foglalkoztat minket, a színház pedig éppen a különböző igazságok ütközésének helyszine.” – nyilatkozta Puskás Samu rendező.
Puskás Samu Básti Juli és Puskás Tamás fia gyerekkorától tanulta a színház nyelvét. A londoni Middlesex egyetem ipari formatervező szakának elvégzése után 2020-ban a New York Film Academy Los Angeles-i campusán szerzett filmszínész diplomát. Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) az első színházi rendezése.
Az előadás díszlettervezője Takács Lilla, a jelmeztervező Zelenka Nóra, a zeneszerző Puskás Dávid, a videótervező Gothár Márton.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György