A színész, akinek a táskájánál csak a szíve nagyobb
Sümegi Noémi összefoglalója Schneider Zoltán és Csáki Judit beszélgetéséről.
Schneider Zoltán jelenleg a Radnóti Színházban, a Rózsavölgyi Szalonban, a Spinozában és a Pinceszínházban látható. Ha este játszik, akkor előtte átolvassa a szöveget – az ennek kulisszatitkait firtató kérdésre csak ennyit mond: „Közben eszem, szól a tévé, nem gyújtok füstölőt, nem ülök lótuszülésben.” A szövegeket viszonylag gyorsan megtanulja, és olyan biztosan tudja, hogy a súgó is csak tanácstalanul megvonta a vállát, amikor egyszer segélykérően ránézett.
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László.
Interjúk
Interjúk
Interjúk
