Egy újabb heroikus és örök szerelmi történet. Egy nagy, klasszikus mű az emberi tisztaság és hűség, valamint az emberi aljasság örök küzdelméről.
S hiába ül tort a hitványság, csak csatát tud nyerni, a háborúban végül az örök, magasztos emberi értékek hívei győzedelmeskednek.
Schiller is hitt ebben, ezért nem gyengül ez a mű az évszázadok során, ám egyre szebben ragyog.

Miért járt itt Csiszár Imre?
SZÍNHÁZ Villáminterjúban válaszolt a neves színházi rendező 2010 tavaszán

Úgy szólt a hír, vendége lesz a Szigligeti Színháznak Csiszár Imre, aki megtekinti a La Mancha lovagja előadását. Felvetődött a gyanú: vajon nem állhat-e más is e látogatás hátterében, túl a pusztán nézői érdeklődésen?
Valkó Mihály

— Nem először jár itt, a szolnoki közönség is ismerheti. De emlékszik-e arra, mikor is volt első találkozása a Szigligetivel, rendezőként?
— Hogyne! Jóllehet több mint harminc éve volt már, a hetvenes években, Székely Gábor igazgatósága idején, és Brecht Puntilla úr és szolgáját rendeztem. Kellemes és kellemetlen emlékek fűződnek hozzá. A főszerepet Piróth Gyulára osztottuk ki, de aki sajnos menet közben megbetegedett, így aztán Blaskó Péternek kellett beugornia, hogy eljátssza a szerepet.
— Mi volt a kellemes?
— Az, hogy Major Tamást is rendezhettem benne, aki mesterem volt a főiskolán. Meghatározó élmény volt ez a bemutató az egész pályámra.
— A legutóbbi találkozója pedig?
— Molnár Ferenctől a Játék a kastélybant rendeztem 2002-ben. Előtte egy évvel pedig Háy Gyula Isten, császár, paraszt című drámáját mutattuk be, ami azt hiszem, felfedezésként hatott, hisz előtte nemigen játszották „ideológiai” okokból.
— Vannak szerzők, akiket különösképp kedvel?
— Öt is van olyan, akiket bármikor és bárhol szívesen vállalok. Így Shakespeare-t, Moliere-t, Csehovot, Gogolt és Brechtet.
— Ezek szerint Schiller nincs közöttük...
— Arra akar célozni, hogy most mégis őt vállalom? Hogy színpadra vigyem majd egyik darabját a jövő évadban, itt, Szolnokon, az Ármány és szerelmet.
— Kitől származik az ötlet, javasolta vagy felkérték?
— Balázs Péter igazgató keresett meg telefonon, nem volna-e kedvem az Ármány és szerelemhez? És én azonnal rá is álltam.
— Mi az, amiért oly rögtön és gyorsan döntött, holott Schiller nem tartozik kedvencei közé?
— Mert a feladat fantasztikusan izgalmas. Színre vinni egy ízig-vérig romantikus, jó értelemben vett szentimentális drámát ma, és bizonyítani, hogy napjainkban is lehet varázslata, ebben a mi elhidegült, rideg, elidegenedett világunkban, mely a számítógépre van alapozva.
— Gondolja, hogy a közönség fogékony is lesz rá, egy tragikus végű szerelmi históriára?
— Hát éppen ez az, ez benne a kihívás számomra, hogyan tudom majd a szenvedélyes, az izzó érzelmekkel teli, vadul és igazul szerelmes drámát közel hozni a mai közönséghez. Hogy elérje a nézőt, és érezze, milyen az, ha az embert elöntik az érzései akár a „körme hegyéig” is.
— Ez a vendégség tehát afféle „terepjárás”?
— Feltétlenül. Meg kell ismernem a társulat tagjait, hisz sokat változott. Egyébként megnéztem már a Bánk bánt, és láttam a Hippolytot is.
— Na és, talán talált már valakit, aki eljátszhatná netán Ferdinánd vagy Lujza szerepét? Esetleg lehetne Lady Milfort?
— Korán lenne még erről beszélni, majd eljön ennek az ideje is.
— Vendégművészekre is gondol, hogy meg lehetne hívni egy-egy szerepre, hogy javasolhatná?
— Amit eddig láttam, abból úgy hiszem, erre nem lenne szükség.
— Elérvén immár a hatvanat, még ma is épp oly sokat dolgozik, mint régebben? Hisz az elmúlt harmincöt év alatt rendezőként több mint százhatvan bemutatót mondhat magáénak.
— Az igazság az, néha úgy érzem magam, mint egy hivatásos sofőr. Bevágom magam a kocsiba, és megyek, irány, jövőre is Pécsre, Szegedre, aztán Sopronba, Székesfehérvárra, és rendezek Pesten is.
— Hogy színházat is vezessen, arra nem gondolt?
— Nem, egyáltalán nem, ilyen ambícióim már nincsenek. Leszolgáltam a magam idejét, például Miskolcon, a Nemzetiben, vezettem a Tháliát — csaknem 16 esztendő. Nem irigylésre méltó manapság igazgatónak lenni, ha jár is bizonyos előnyökkel, sokkal több a nyűg, amivel jár a feladat.
— Azt tudja-e, hogy már háromszor játszották az Ármány és szerelmet a Szigligetiben is: először 1952-ben, majd '64-ben és '83-ban.
— Annál izgalmasabb lesz, hogy egy újabb változattal lepjük meg a közönséget. És ne feledje, azóta a világ is mennyit változott!

Olvassák az Ármány és szerelmet!

A fenti cím nemcsak egy kultúrabarát felszólítás, de egy örömteli hír is! Szolnokon a Szigligeti Színházban február 1-jén az olvasópróbával elkezdődtek az Ármány és szerelem próbái, Csiszár Imre vezetésével. Gyulay Eszterrel, a produkció dramaturgjával beszélgetett Kis József, a színház művészeti vezetője.

Gyulay Eszter: „A régebbi fordítást, Vas István ihletett munkáját vettük alapul, mert a szöveg költőisége fontos volt számunkra. Dramaturgiailag annyi beavatkozás történt, hogy a nagyobb, hosszabb jeleneteket felszabdaltuk, ettől filmesebb lett a darab szerkezete. A szöveg romantikus burjánzását – amennyire lehetett –megtartottuk. Kicsit húztunk, kicsit finomítottunk a ma már kevésbé érthető költői képeken, de a szöveg karakterén nem változtattunk. Így lett első hallásra is befogadható, a mai fül számára is érthető a történet.

Abban a korban, Schiller korában szinte követelmény volt, hogy a költő telerakja romantikus képekkel az alkotásokat. Ezt igényelték az akkori nézők, biztos vannak, akik ma is igénylik. Mégis, figyelembe véve a mai ízlést, ezeken finomítottunk.
A tér, a díszlet is nagyon fontos. Szimultán színpadot képzelt el Imre, párhuzamosan fogjuk látni a helyszíneket: Millerék otthonát, Lady Milford lakosztályát és a miniszter dolgozószobáját. Ez a megoldás gyors jelenetváltásokat tesz lehetővé, lüktetővé válik az előadás. Azokon a pontokon, amikor a feszültség nagyon összesűrűsödik, ott elhagyjuk az adott szereplőt, és átmegyünk egy másik helyszínre, hogy lássuk, ebben a pillanatban hol tart egy másik, meghatározó karakter. Vagy a szerelmeseket követjük. Elhagynak egy jelenetet, de látjuk, hova mennek.
Sokat beszélgettünk Imrével, mit jelent ma az a szó: ármány. Milyen szép magyar szó, és milyen keveset használjuk. Valószínűleg, amit a tévében látunk a hírekben, arra ez a szép magyar szó csekélyke kísérlet. Így aztán kimegy az élő beszédből.”