Legtöbb, amit egy isten adhat az embernek, az az örök élet. A legtöbb, amit ember adhat egy másik embernek, az a saját élete. Cserébe elvárni bármit: abszurdum. Ez az önzetlenség, az önfeláldozás – a mindent a semmiért. Vagy inkább a semmit, a halált, a mindenért. (Elhesseget egy legyet) Boldog vagyok, mert végül is én voltam, én jártam ki, hogy Admétosz még élhessen, de… Sír, nyüszít, mint egy csapdába esett róka – méltatlanul, ahogy csak halandók tudnak. (Szünet) Szeretem őt. Jól bánt velem, és bánt, hogy fáj neki. Talán még érzem is egy kicsit: ahogy nézem, hogy sír, hogy zokog és nyüszít, ebben az esetlenségben van valami nagyon szerethető, és mikor érzem, hogy ez elönti a testem, megjelenik mellette valami fájdalom, együtt a kettő, hogy melegen szúr, mint Zeusz villáma a mellkasba. És igen… Az istenek nem ismerik a halált, de érteni vélem, azt hiszem megértettem – ahogy el-elnéztem őt –, hogy mennyire fáj. (Belép a térbe) Ezért jöttem el, én, Apollón, hogy oldjam fájdalmát.