Készítette Csokonai Vitéz Mihály



1799



Gyöngyszem a régi magyar irodalomból. Lelkes tanárköltő műve diákjai számára a tanévzáró iskolaszínházi mulatsághoz. (Mondja is egy tanuló a fináléban: „Aki többet várna, menjen a londoni theatrumba!”) Az első magyar tündérbohózat – és alighanem az utolsó is. Osztrák-német vígjátékok jól sikerült, amazoknál eredetibb magyar változata. Ilyeneket mond az irodalomtörténet.



A színház számára persze más a lényeg: egy öregedő asszony története, aki özvegynek hiszi magát, de hajjaj, még vágyik a szerelemre! (Nem úgy, mint a hölgyek levendulában, sokkal szenvedélyesebben, vakmerőbben!) És persze jönnek az elvetemült hozományvadászok, akiknek semmi sem szent. Mindebből, ahogy lenni szokott az ilyesmi, röhejes helyzetek adódnak. De aki volt már szerelmes, tudja: ha röhejes, ha nem, az nem vicc. Karnyóné története is „halállal komázó komédia”, a lehető legjobb színházi műfaj. Zenével, versekkel, satöbbi. Sőt még azt is megtudhatja belőle a nagyérdemű közönség, hogy mi az a „magába felálló”. (Annyit elárulunk előre: boltban volt kapható, legalábbis annakidején…)