Purosz Leonidasz – szerző
Egy nemzetközi színházi fesztivál egyik legfontosabb lehetősége éppen az, hogy nagyobb merítésből láthatunk előadásokat. A NEXUS programjában elsősorban a határon túli magyar színházak kerülnek fókuszba. Ezekben a színházakban természetesen nagyon sok a közös, ugyanakkor minden társulat más közegben dolgozik, ezért más-más szemléletet is hoz magával. Egy fesztiválon ezeket a különböző színházi gondolkodásmódokat is megismerhetjük.
Előadás közben az első sorban ültem, így nem igazán tudtam a nézőket figyelni, de a közönség reakcióit óhatatlanul érzi az ember. A nevetéseket, az összesúgásokat, a csendeket. Ezekből azért lehet következtetni arra, hogyan működik az előadás.
A végén pedig egészen különleges élményünk volt. Azt hiszem, még soha nem láttam ennyiszer visszatapsolni ezt a darabot. Nem tudom, Békéscsabán helyi szokás-e ennyiszer visszatapsolni egy előadást, vagy most ennek a produkciónak szólt, de nagyon jól esett. Azt éreztem, hogy szerették, és a végére létrejött valamiféle közösség a nézők és az előadás között. Ez pedig ennek a produkciónak is fontos célja.
A fesztiválon természetesen én is szeretnék minél több előadást megnézni. Ma biztosan maradok, és holnap is megnézek mindent, amit csak tudok. Az egyik aradi produkciót már láttam korábban, és elképesztően jónak tartom, úgyhogy azt külön is ajánlom.
Azoknak pedig, akik idén nem jöttek el a NEXUS-ra, természetesen szívük joga így dönteni, de azt javaslom, hogy amikor csak lehet, vegyenek részt hasonló rendezvényeken. Én is most érkeztem, még nincs sok tapasztalatom erről a fesztiválról, de úgy látom, minden adott ahhoz, hogy nagyon izgalmas programokkal találkozzunk.














