Elíziumi mezők:a hősök nyughelye
Helikón: a múzsák lakhelye
Hüperborea: az „Északon túli ország"
Kókütosz: a panasz alvilági folyója
Léthé: a feledés alvilági folyója
Olümposz: az istenek lakhelye
Sztüx: az alvilág legjelentősebb folyója
Tartarosz: az alvilág legmélye

A Kalevala északi tájai után Horváth Csaba koreográfus-rendezőt ez alkalommal a platóni dialógusok inspirálták. Platón írásai rejtett igazságtartalmukkal és elgondolkodtató mondanivalójukkal kitűnő dramatikus alapanyagot jelentenek egy fizikai színházi előadás számára. Hiszen ezeknek a műveknek a kiindulási alapja az, hogy nem két ellentétes álláspont ütközik, hanem a kérdésfeltevő és a válaszadó hosszas, közös gondolkodása után egyesül. Ha a kommunikáció sikeres, a végső igazság akkor sem hangzik el, mert kimondhatatlan. Ezt az ideális állapotot még feszesebbé teszik azok a hétköznapi élethelyzetek, amelyekben gyakran másképp és máshogy halljuk meg azt, amit a kérdésfeltevő vagy a válaszadó mond. Az ilyen szituációkban a komikum és a tragikum egyszerre van jelen. A zene, a vizualitás, a nyelvi absztrakció és a mozgás azonos hangsúlyt kapnak, az előadás fő dramaturgiai mozgatóelemeivé válnak. Az Isteni vidékek centrumában a test és lélek dualizmusa, az individuum létezése és az emberiség legkedvesebb játéka, a nyelv állnak.