A novemberi, budapesti Kortárs Drámafesztiválon drámák alig, sokkal inkább posztdramatikus szövegek szerepeltek, amiket a rendező és/vagy a színészek alkottak meg közösen az előadás próbafolyamatában. A színház tehát, úgy tűnik, prímán elvan a dráma nélkül – de vajon a dráma ellehet-e a színház nélkül?

Peter Szondi már 1956-os esszéjében a dráma válságáról beszél, ahogy azóta is minden elméletíró, változó vehemenciával és érveléssel; a legújabb irodalomtörténeti kézikönyv egyenesen a drámai műnem beolvadását, s végső soron megszűnését prognosztizálja. A lírát már rég leírták. A regény hal meg utoljára…

De vigasztalódjunk, a krízis is életjel, csak az lehet válságban, ami él. Azon persze érdemes elgondolkodni, hogy ugyanazt jelenti-e drámát írni ma, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Ugyanazt várja el a közönség a kortárs szövegtől, ugyanarra figyel és ugyanúgy rezonál? Nyilván nem. De mivel mi egy tökéletesen betokosodott színházi struktúra számára szállítjuk a szövegeinket, melyeket többnyire ugyanolyan módszerrel, ugyanolyan esztétikai kánon szerint raknak színpadra, mint nagyapáink idejében, erről hajlamosak vagyunk elfelejtkezni. A DESZKA egy hete jó alkalom lehet arra, hogy körülnézzünk, mi folyik körülöttünk a világban. A hasonló történelmi szituációban élő nemzetek drámairodalma hogyan reagál a megváltozott viszonyokra, tényleg konjunktúra van a románoknál, oroszoknál, lengyeleknél, mint ahogy azt sokszor irigykedve halljuk? És milyen lehetősége van egy kortárs magyar szövegnek külföldön? Meg tudunk-e jelenni érvényesen egy másik kulturális tér nyelvi közegében?

A változást, a változtatást, ha vállaljuk egyáltalán, a jövő közönségével való kommunikáción kellene elkezdeni. Hihetetlen felfutást él meg a hazai gyerekirodalom és könyvkiadás. Elmondható-e ugyanez a kortárs mese- és bábdarabokról, megjelenik-e a minőségi gyerekirodalom a színház falai között, vannak-e magas szakmai fokon megvalósított adaptációk és érvényes új, eredeti művek? Vannak-e új szerkezetek és beszédmódok, amelyek képesek lekötni a net és a videojátékok nemzedékét?

Szóval újra kéne konfirmálni a drámával kapcsolatos fogalmainkat, el kell kezdeni a tisztázó beszélgetést, amelyek nem doktriner módon, de mégis csak kézzelfoghatóan körvonalazzák a mai magyar dráma önképét – ha van olyan, persze, és nem csak elszigetelt (élet)művek vannak. Van rá egy hetünk.