Új korszak vette kezdetét a Katona József Színházban
Cseke Péter úgy érzi, Kecskemétre hazaérkezett

Augusztus végétől ismét élettel telt meg a kecskeméti teátrum: megkezdődtek az új évad első bemutatóinak próbái. Izgalmas, várakozással teli időszak ez a társulat és a város számára egyaránt, hiszen tíz év után új direktor – az ismert és közkedvelt színművész – Cseke Péter áll a Katona József Színház élén. Az új színigazgató nyitott, a közönség igényeit, elvárásait követő, ugyanakkor szakmailag előremutató színházat szeretne megvalósítani. Ennek nyitánya pedig a szeptember 21-ével kezdődő hét lesz.

Színház közönség nélkül nem létezhet. Cseke Péter színházának jelszava éppen ezért a: „Kezet nyújtunk a közönségnek!” lesz, ahogy azt az évadnyitón mondta, emellett a város szellemi és kulturális életének középpontjává szeretné tenni Thália kecskeméti templomát.

- Azt szeretném, ha nem csupán este héttől fél tízig működne a színház: tárt kapukkal és karokkal várjuk a kecskemétieket, és a megyéből idelátogatókat. A nyitóhétre olyan jelentős eseményekkel készülünk, amelyek reményeink szerint a társadalom legkülönfélébb rétegeinek és korosztályainak képviselőit egyaránt idevonzzák a színházba – nyilatkozta a Kecskeméti Lapoknak Cseke Péter. – Például a jelmezárverésre, a kecskeméti művészek mellett az évad során itt játszó vendég-színészeket is meghívtuk. Közönségcsalogató lehet nyári operett gálánk megismétlése, de Ákos koncertjére is rengetegen kíváncsiak – ezt bizonyítja, hogy már első nap elkelt az összes jegy, ezért egy délutáni ráadás-koncertet is beillesztettünk a nyitóhét programjába. Ez a nyitottság és párbeszéd jellemzi majd az egész évadunkat. Újdonság lesz még a táncmulatságok sorát megnyitó, január 17-ei színészbál is, amit először rendezünk meg Kecskeméten.

- Az első hetek tapasztalatai alapján milyen együtt dolgozni a kecskeméti társulattal?

- A szüleim színészek voltak, színházban nevelkedtem fel – ebben a közegben igazán otthon érzem magam. Így sohasem okozott gondot megtalálni a közös hangot a művészekkel vagy a technikai munkatársakkal. A társulat egy részét korábbról már ismertem, néhány tagját pedig a barátomnak is mondhatom. Szeretném, ha a társulat nagyon sikeres lenne, a közönség pedig elégedett. Szakmailag jól minősíthető és minősített munkára törekszem, ennek megfelelően választottuk ki az évad előadásait is.

- Mennyiben szeretné, hogy a színházi élet más legyen, mint elődje, Bodolay Géza korszakában volt?

- Két teljesen más világ vagyunk, és a színházról is merőben másként gondolkodunk. Ő egy érdekes, német színházat alakított ki. Ez véleményem szerint inkább a fővárosba való, ahol a néző még huszonhét másik teátrumból választhat az elvárásai szerint. Egy olyan vidéki városban azonban, ahol csak egy színház van, arra kell törekedni, hogy a tízéves gyermek és a kilencven éves nagymama éppúgy megtalálhassa a neki tetsző színdarabokat. Ezt nevezik népszínháznak. Kecskemét ugyanakkor nagyon szerencsés helyzetben van, hiszen emellett a gyönyörű ékszerdoboz, a Nagyszínház mellett még van két stúdiószínháza. Megtehetjük, hogy a klasszikus darabokat a nagyszínpadon kínáljuk a közönségnek, míg a Kamarában vagy a Ruszt József Stúdiószínházban azok igényeit elégítjük ki, akik a kortárs előadások iránt érdeklődnek. A színészeinknek is szükségük van arra, hogy modern darabokban játsszanak, és megismerjék a 21. század új színészi technikáit, kihívásait. Ugyanakkor Bodolay Géza ebben az évadban egy rendezés erejéig még velünk marad – úgy gondoltam, emberileg ennyi mindenképpen jár neki, hiszen tíz évig állt ennek a színháznak az élén.

- Kinevezését nagyon sokan örömmel fogadták, ám politikai támadások is érték. Ez hogyan érintette?

- Ez egyfajta magyar mentalitás: mindenkit mindenért támadnak. Szintén a mi hazánk sajátossága, hogy a politika mélyen benne van a mindennapjainkban. Kikerülhetetlenül beszűrődik az én életembe is, hatással van rám, de nem ez a lényeges számomra. Ami a támadásokat illeti: jobban esne, ha megvárnák, megnéznék az első előadásokat, és utána döntenének arról, milyen volt. De ne csak ezeket említsük meg. Rengetegen vannak, akik akár az utcán is megállítanak, és elmondják, mennyire boldogok, hogy itt vagyok Kecskeméten. Ma például egy hölgy azzal szólított meg, hogy ezután már biztosan fog színházba járni. Ez szívet melengető érzés.

- Melyek a legnagyobb, megoldásra váró feladatok a színházban?

- A művészek és a műszaki munkatársak nehéz anyagi helyzetéről már többször nyilatkoztam. A színházat csak megszállottsággal lehet csinálni. Sokszor napi tizenhat órát próbálunk, s habár a taps sokat jelent, az anyagi elismerés is fontos. Így a fizetéseken már emeltünk valamelyest. Ami a felszerelést illeti, nagyon nagy hiányosságokba ütköztem: a hangberendezésünk például olyan, mint egy Szokol-rádió. Még támogatókat keresek, hogy korszerűbbre cserélhessem. Ahhoz is pénz kell, hogy a bejárat fölé fészkelt galambokat eltávolítsuk, hiszen elképzelhetetlen, hogy a nézők galambpiszkon keresztül érkezzenek az előadásra.

- Sokan arra is kíváncsiak, hogy Ön fog-e játszani a kecskeméti színpadon?

- Egyelőre semmiképp nem játszom, nekem most más dolgom van a hírös városban. A társulatomat kell a legjobb helyzetbe hoznom, hogy ők estéről estére gyakorolni tudják csodálatos hivatásukat, s a közönséget kell szolgálnom, hogy olyan élményekben részesüljenek, olyan előadásokat láthassanak, amelyek nem csak a tetszésüket nyerik el, de szakmailag is megállják a helyüket. Azt azért nem mondom, hogy soha nem vállalok itt szerepet, mert nem szeretném, ha mutogatnának rám, hogy színész létére nem játszik. De azt is igyekszem elkerülni, hogy túltengjek. A mértékletesség lesz a fő elvem ebben. A színpadtól azért nem leszek távol, hiszen a Madách Színházban, Budapesten továbbra is játszom a Pletykában és a két Páratlan párosban, míg a Karinthy Színházban az Őrült nők ketrecének főszerepét alakítom.

- A felesége, Sára Bernadette számíthat itt szerepre?

- Igen, az első évadban Márai Eszter hagyatéka című művében alakítja majd az egyik főszerepet. Úgy gondoltam, hogy ezt a lehetőséget feltétlenül meg kell adnom neki – nem azért, mert a feleségem, hanem azért, mert nagyszerű színésznő. Ráadásul a Ruszt korszakban öt évig ő volt ennek a színháznak a vezető színésznője, nagyon sokan emlékeznek rá, és visszavárják a kecskemétiek közül. Hamarosan egyébként – ha elkészül a belvárosi szolgálati lakás – ő is ideköltözik majd a városba. Egyelőre azonban csak én élek itt Kecskeméten, átmeneti megoldásként a színészházban.

- Mivel tölti legszívesebben a szabadidejét?

- A családommal nagyon szeretünk utazni. Elsősorban a meleg, déli országokat kedveljük, mert alapvetően én is mediterrán beállítottságú ember vagyok. Szakmai ártalom, hogy szeretek olvasni. Most ugyan nagy restanciám van, de igyekszem pótolni a lemaradást. A sport is fontos szerepet játszik az életemben. Kedvelem a teniszt, az igazi nagy szerelem azonban a foci. Budapesten már főiskolás korom óta tagja vagyok a színészválogatottnak, de már itt, Kecskeméten is jelezték, hogy mikor vannak edzések. Nem csak művelni, nézni is szeretem a labdarúgást, nagy rajongója vagyok például a kecskeméti csapatnak, sőt belépőt is kaptam a KTE-meccsekre. Már a feljutás előtti mérkőzésekre is kijártam, mert nagyon tetszik a játékuk és szurkolok nekik. Boldog voltam, hogy ezek szerint szerencsét hozok a csapatnak, mert ahányszor kint voltam mindig nyertek. Most vasárnap is a Győr ellen.

- Hogyan érzi magát Kecskeméten? Van valamilyen kötődése a városunkhoz?

- Néhányszor vendégszerepeltem itt, de más eddig nem kötött ide. Egy kellemes emléket azonban őrzök magamban. Nagyváradon a színházban cseperedtem fel. Amikor kisgyermek voltam, még nem voltak babysitterek, így édesanyám bevitt magával az öltözőbe. S amíg édesapámmal a színpadon játszottak, bejártam a színház minden szeg-zugát. Belém ívódott a színház semmivel nem összetéveszthető illata. Amikor aztán először Kecskemétre jöttem játszani, és beléptem ebbe a gyönyörű épületbe, úgy éreztem: hazaérkeztem. A kecskeméti teátrumot ugyanis ugyanaz a bécsi építész-páros, Fellner és Hellmer tervezte, mint a nagyváradit. Borzongatóan jó érzés volt, hogy az öltözőket, a színpadot – mindent ugyanott találtam, mint gyermekéveim legfontosabb, legszebb helyszínén.

Forrás: Kecskeméti Lapok, Bera Linda

Névjegy
Cseke Péter 1953. október 3-án, Nagyváradon született. Szülei is színészek voltak. 1976-ban végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán színészként. Ezután öt évig a debreceni Csokonai Színházban játszott, majd 1981-től a budapesti Madách Színház szerződtette. 1990-ben – egy évig – Nemzeti Színház tagja volt, azután szabadúszóként visszatért a Madách Színházhoz. Közel száz szerepet alakított a színpadon, illetve tévéjátékokban. Emellett rendezőként is elismert: több fővárosi és vidéki teátrumban tűzték műsorra darabjait. 2004-től a Turay Ida Színtársulat főrendezője. Nemcsak gyakorolja, tanítja is a színészmesterséget: 1994-től 1997-ig a Színház és Filmművészeti Egyetemen oktatott, 2001 óta pedig a Magyar Táncművészeti Főiskolán tanít. 1990-ben Jászai-díjjal tüntették ki. 1999-ben választották a Polgárok Pesthidegkútért Kulturális Egyesület elnökének, ezt a tisztet azóta is ellátja. Feleségével, Sára Bernadette, színésznővel 1982 óta élnek együtt, két lányuk van.