VARVARA: Nem is tudtam, hogy ennyire félsz a vihartól.
Látod, én nem félek!
KATYERINA: Hogyne félnék, Varja, hogyne félnék? Attól mindenkinek félnie kell. Nem azért, mert megölhet, hanem azért, mert hirtelen érhet a halál, úgy, ahogy vagy, bűneid közt, rossz gondolatok közt. Én nem félek a haláltól, de ha arra gondolok, hogy hirtelen kell megjelennem Isten színe előtt, így, ahogy vagyok, amilyen most vagyok, ez után a beszélgetés után - ez irtózatos! Mi van az én gondolataimban! Micsoda bűn! Reszketek kimondani... (Mennydörgés.) Jaj!
ÚRIASSZONY: No, mi az, szép lányok? Mit csináltok itt? A legényeket várjátok?A gavallérokat? Vígan vagytok? Vígan vagytok? Örültök, hogy szépek vagytok? Tudjátok, hova vezet a szépség? (A Volgára mutat.)
Oda ni, oda ni, az örvénybe! Mit nevettek? Csak ne örüljetek! Olthatatlan tűzben fogtok égni, forró szurokban fogtok főni valamennyien. Igen, igen, oda vezet a szépség!

Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij (1823-86)
a 19. századi orosz dráma megújítója.
Művészete a műfaj sokszázados hagyományaira épül.
A tartalmi formai újításokon áttetszik a középkori színház - a látványra,
rituális cselekményre épülő játék - meghatározó jelenléte.
Vonzódik a kikristályosodott formákhoz, dramaturgiai normákhoz,
szervesen kapcsolódik a folklórhoz, nemcsak a népi színjátszás értékeihez,
hanem az orosz élet más aspektusaihoz is, de legfőképpen a népi beszédkultúrához.
(Az orosz irodalom története. Szerk. Zöldhelyi Zsuzsa)