Portré
Pál András
színész
osztályvezető tanár
rendező
dalszerző
Életrajz
A Kaposvári Egyetem első színész szakán, Babarczy László osztályában végzett 2006-ban.
2006-ban a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 2010-ig dolgozott. 2010 és 2013 között a Pesti Magyar Színház tagja volt, majd 2013-tól a Ranóti Miklós Színház társulatába hívják.
Junior Prima díj (2011)

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
Sasvári Sándor a Rock Színháztól a nemzetközi színpadokig
Sasvári Sándor a Rock Színházban és a nemzetközi színpadokon vált ismertté, országosan pedig a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepével tűnt ki. Jelen írásunkban pályájáról beszélgetünk. Zsigmond Lilian -
Interjúk
Beszélgetés Udvaros Dorottyával
Díjai számánál csak a tehetségét méltató jelzők vannak többen. Így hát meg sem kísérlem, hogy fosse-i tőmondatokra váltsam személyét. Udvaros Dorottyával beszélgettem. Gyulay Eszter






















