A színházak többsége online bemutatókat streamel vagy felvett előadásait teszi fel a netre. Ezzel a megoldással miért nem él a József Attila Színház?
  –  A streamelés több gondot vet fel. Elsősorban: mi sokszereplős darabokat játszunk, ezeknek nagy a napi kiadása, másrészt jogi szempontból vannak akadályok. Mi egy másik úton indultunk el: készítettünk egy ötrészes filmsorozatot. Van egy dramaturgiai szál, amire felfűzte Horváth Péter író-rendező a színház életének és bizonyos produkcióinak a bemutatását. A történet szerint egy fiatal hölgy, aki színésznő szeretne lenni, bejön az utcáról a József Attila Színházba. Keresi, hogy kik és hogyan segíthetnének neki abban, hogy elérje a célját. Mivel ez nem egy olyan intézmény, hogy bejövünk az utcáról és színpadra lépünk, ezért picit bevezetjük a színház világába. Megismerkedik különböző szakterületekkel, a fodrászok, az öltöztetők munkájával, de még például a hangtárral vagy a világosítók, kellékesek, díszletmunkások életével is. Kulisszajárás ez, de „hősnőnk” megismeri a próbafolyamat bizonyos részeit is, s epizódonként egy-egy előadást promotálunk is. Az első rész a Vesztegzár a Grand Hotelben előadásra épül, a sorozat fő címe is ez után született: Társulat a vesztegzár idején. A második rész középpontjában a Shirley Valentine című stúdió előadásunk áll, a harmadik részben a Macskafogó, a negyedikben A király beszéde, az utolsóban a Feketeszárú cseresznye. Mi minden előadásunkat archiváljuk – kimondottan belső használatra, és promóciós célra is készítünk felvételeket, ezekből a felvételekből tettünk bele jeleneteket a mostani sorozatunkba. 20-25 percesek az egyes részek, mindegyik elkészült már, s visszanézhető a színház facebook oldalán. Emellett készítettünk egy Kulisszasorozatot is, amelyben szintén bemutatjuk, hogy mi mindent csinál a színház.

Mik maradtak el az őszi bemutatókból?
  –  Két művet nem tudtunk bemutatni. Az egyik Tasnádi István: Szibériai csárdás című darabja, amit Hargitai Iván rendez, ez a darab átkerül őszre, október 9-én tervezzük a bemutatót. Januárban lett volna a bemutatója Spiró György: Az imposztor című darabjának, amit Bagó Bertalan állít színre Benedek Miklós főszereplésével. Ennek a bemutatóját szintén eltoljuk egy évvel.

Hogyan készül a József Attila Színház a pandémia utáni nyitásra?
  –  A Furcsa pár női változatának bemutatóját – ami már a küszöbön volt -szeretnénk realizálni, egyelőre csak zárt körben, s elkezdődik egy próbafolyamat február 22-én: Bodrogi Gyula rendezésében az Egy szoknya, egy nadrág című vígjáték kerül majd színre, aminek tervezett bemutatója április 10.

A József Attila Színház tradicionálisan Angyalföld, a munkáskerület színháza. Kell-e erre figyelni, hogy kik laknak a környéken? A műsorpolitikát milyen szempontok határozzák meg?
  –  Ennek a színháznak van egy tradíciója. Hál’ istennek, nagyon színes és változatos repertoárt állíthatunk össze – a zenés darabokon át a drámai műveken keresztül sok mindent játszunk, van egy erőteljes ifjúsági sorozatunk is. Amikor ide kerültem, a programomban volt egy komoly utalás arra, hogy a határon túli és a vidéki színházakkal kiemelten foglalkozunk. Ez meg is valósul. Minden hónapban meghívunk egy-egy határon túli magyar színházat, és vidéki színházak is jönnek hozzánk, mi is elmegyünk hozzájuk.  De azért látnunk kell, hogy hol vagyunk. Vidéki nézőink is vannak szép számmal, és persze, a vonzáskörzetünk meghatározza picit a programot, egy viszonylag szélesebb közönséget akarunk meghódítani.

Az Amadeusszal és A király beszédével vagy a Macskafogóval - remek vendégszínészekkel, rendezőkkel - sokakat ide lehet csábítani a belvárosból is.
  –  Mi ezeket a produkciókat azért hozzuk létre, mert azt gondoljuk, hogy a nézőink nagyon komoly színházi élménnyel gazdagodnak általuk. Az olyan előadásoknak nem vagyok a híve, amik után csak a büfére emlékszem.

Léner Péter 20 éven át igazgatta ezt a színházat. Ugyan közvetlenül nem tőle vetted át a stafétabotot, de az ő szelleme/öröksége – bizonyos előadásokban – még mindig itt van a színházban.
  –  Ez nem örökség. Egy igazgatásnál sok mindent kell mérlegelni. Például, hogy siker-e az az előadás vagy nem? Itt van a Balfácánt vacsorára Kern Andrással és Koltai Róberttel. 21 éve óriási siker, butaság lenne nem játszani. Vagy 2010-ben született a Mici néni két élete 3 olyan fantasztikus színésszel, mint Esztergályos Cecília, Galambos Erzsi és Bodrogi Gyula, akik miatt nem szabad ezt levenni, csak amikor már ők nem akarják játszani.

Mennyire jut időd színésznek is lenni az igazgatás mellett?
  –  A múlt évadban nem volt bemutatóm, legközelebb Az imposztorban szerepelek. Néhány régebben bemutatott előadásban játszom ( Arthur Miller: Alku, Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye, Márai: A gyertyák csonkig égnek, Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli, Vajda Katalin: Anconai szerelmesek). Nekem az, hogy színpadon vagyok, egy terápia, de a próbaidőszak nagyon nehezen egyeztethető össze az igazgatással. Az utóbbi időben az igazgatás vált prioritássá, ebben én nagyon sok olyan nemes feladatot látok, amiért érdemes háttérbe szorítani a színészi munkát. Örömteli, hogy felújítottuk a ház legnagyobb részét, és már a megvalósítás szakaszában van, hogy tovább építjük a színházat. Technikailag egy jól felszerelt művelődési ház színvonalán állunk. Nincs oldalszínpadunk, nincs díszletraktár a színpadhoz közel, nincs megfelelő zsinórpadlás, nem korszerű a hang-és fénytechnikánk, kinőttük a házat. Van egy erőteljes koncepciónk arra, hogy két-három éven belül egy modern színházat tudhatunk a magunkénak.

Lehet, hogy már unod, s röstellem is, hogy felteszem neked a kérdést, de hát majd ’mindannyian Vágási Feriként ismertünk meg a Szomszédokból: zavar-e ez téged, hogy veled kapcsolatban még mindig erre emlékeznek?
  –  Jóban vagyok Vágási Ferivel, még ma is sokan leferiznek. Nagyon szerettük mindannyian a sorozatot, akik szerepeltünk benne. Kultikussá is vált - valószínűleg attól, hogy a szakmánk mesterei csinálták a díszletmunkástól a rendezőig. Horváth Ádám, a Szomszédok atyja nagyon ügyelt arra, hogy színészek játsszanak a sorozatban, ne pedig bárki, aki beesik az utcáról. A másik, ami számomra fontos volt akkor, hogy a színházi munkámat nem gátolta. 1987-ben kezdtük a forgatásokat, akkoriban a Radnótiban, majd a Nemzetiben és a Budapesti Kamarában játszottam. A sorozat készítői hozzáigazították az életünkhöz a forgatásokat. Én csak jót kaptam ettől a sorozattól, ami kétségtelenül adott egy nagy népszerűséget, hiszen kéthetente az egész ország nézte. De engem akkor is ismernének, ha nem lett volna a Szomszédok, az én generációmnak még rengeteg televíziós munka jutott.

Vágási Feri segített vagy gátolt téged abban, hogy Nemcsák Károlyt felépítsed?
  –  Az ember azzal építi fel az életét, ami körülötte van. Sok jót használtam Vágási Feriből azután is, amikor már vége lett a sorozatnak 1999. decemberében. Azt gondolom, hogy a Szomszédok-adta népszerűséggel jól tudtam élni. De föltehetted volna azt a kérdést is, hogy miért nem forgatok nagy filmeket? Arra lehet, hogy az a válasz, hogy elkoptattam az arcomat. A Szomszédok előtt sokat filmeztem, Bacsó Péter Tegnapelőttjének a főszerepét már végzős főiskolásként eljátszottam, de Grünwalsky Feri, Szomjas György, Sándor Pál filmjeiben is kaptam kisebb-nagyobb szerepeket. A színház viszont mindig ottmaradt nekem, nincs hiányérzetem, mert annyira gazdag munkák vannak mögöttem.