Írások
A Pesti Vigadóban, a Sinkovits Imre Kamaraszínpadon december 10-én rendezett estjén különleges darabokból, Bellini, Donizetti és Rossini kompozícióiból válogat, s a bel canto gyöngyszemeit felvonultató koncerten Muskát András és Ács János lesz a partnere.
Milyen dalok a kedvencei? Az olasz canzonék vagy a német liedek?
– Mindet szeretem, amikor Japánban turnéztam, előfordult, hogy egyetlen este tíz nyelven énekeltem, hiszen az itáliai, a spanyol és a német repertoár mellett a francia dalokból is jócskán válogattam, sőt még a vendéglátóim kompozíciói közül is műsorra tűztem néhányat. Liederabendeket, azaz dalesteket mostanában is rendszeresen adunk a férjemmel, Muskát Andrással Ausztriában, ahol olyan kiváló zongorakísérőink vannak, mint Rohmann Imre vagy Józsa Péter. Az olasz canzonék pedig azért olyan kedvesek a számunkra, mert - ellentétben a német vagy francia darabokkal - ezek a művek maguk is miniatűr operák. Sok itáliai szerző először komponált egy-egy dalt, aztán azt szinte egy az egyben, áriáként beemelte a következő operájába. Izgalmas zenei kalandozást jelent, amikor az ember felfedezi, hogy az adott mű verziója helyet kapott A puritánokban vagy valamelyik Rossini-operában.
S ezeknek a szerzeményeknek avatott tolmácsolója Janos Acs, azaz Ács János karmester, aki kettős állampolgárként, Olaszországban élve a legnagyobb énekeseket kísérhette, zenekarral és zongorán is. Olyan művészekkel dolgozta ki ezeket a műveket, mint Luciano Pavarotti, Katia Ricciarelli, Mirella Freni vagy Franco Corelli. Ezért is állítottuk össze a mostani est programját a bel canto legszebb dalaiból, duettjeiből.
Belliniből a programban pedig kettő is akad. Egyikük Vincenzo, a másik pedig Carlo…
Véletlenül bukkantam rá két nagyszerű kompozíciójára a Szabó Ervin Könyvtárban. Érdekes figura volt ez a Carlo Bellini, aki XVIII. századi, firenzei tudós, s aztán Amerikában nyelvtanítással is foglalkozott. A koncertet két kompozíciójával nyitjuk, de persze a másik Bellinitől is válogattunk dalokat, duetteket, s emellett még Rossini és Donizetti műveit ugyancsak hallhatják az érdeklődők. Számos újdonság akad a programban mindkettőnk számára, amit mindig öröm és kihívás bemutatni. S talán az is az érdekességek közé tartozik, hogy lesz olyan mű, amit korábban én énekeltem többször, most pedig András adja elő.
Szoprán és tenor is bemutathatja ugyanazokat a dalokat?
– Ó, ma már tényleg sokan szeretnek ilyen kirándulásokat tenni, hiszen Christa Ludwig is elénekelte a baritonok által kedvelt Winterreisét, a Wesendonck-dalokból pedig a népszerű tenor, Jonas Kaufmann készített felvételt. Nem érzem ezt gondnak. Ha szívesen megszólaltatja, miért ne, persze az adott hangfajra való verzióban. A dalokban tényleg az a csodálatos, hogy akad köztük, ami arról szól, hogy milyen gyönyörű is a jázminbokor, de olyat is találni, ami egy élet történetét, tragédiáját sűríti bele néhány percbe. Éppen ezért fontos, hogy az ember szinte anyanyelvi szinten beszélje azt a nyelvet, amelyen íródott. Színesen kell énekelni, értelmezni a szöveget, s bizony szívvel formálni. Be kell vonni a történetbe a nézőt, ráadásul egyetlen zongora hangja mellett minden hiba felnagyítódik, így különösképp szükség van muzikalitásra, kiváló technikára. Egyetlen levegővel kell énekelni a gyönyörű frázisokat, úgy, hogy szép énekléssel tolmácsoljuk az adott drámát. Sajnos, kissé elfeledett itthon az igazi bel canto, kevés darabot játszanak, és sokan azt képzelik, hogy ez a stílus egyenértékű az unalmas, szépelgő előadással. Pedig erről szó sincs! A gyönyörű éneklést meg kell tölteni lélekkel. Úgy vélem, hogy mi mind a hárman jó ismerői vagyunk ennek a stílusnak. Ács János azokkal a finomságokkal is tisztában van, amelyek nincsenek beleírva a kottába, zongorajátékával pedig zenekari hangzást képes produkálni, így a bel canto igazi arcát mutathatjuk meg a közönségnek. S bebizonyíthatjuk, mennyire kiválóak ezek a zeneszerzők.
Gyakorta emlegeti, hogy növendékeinek is tanítja a daléneklés fontosságát, technikáját, s minderről egy ilyen esten is megbizonyosodhatnak.
– Így van. S ilyenkor azt is tapasztalhatják, hogy az általam emlegetett levegővételi technika is mennyire lényeges, hiszen ezeket a gyönyörű frázisokat egyben kell tudni elénekelni. Ha valaki erre nem képes, akkor nem szabad a bel cantóhoz nyúlnia. Számomra az némi nehézséget jelent, hogy sosem énekeltem Donizetti vagy Bellini teljes operáját… Annak idején MIkó András és Mihály András felajánlotta, legyek Norma, de fájó szívvel visszautasítottam a szerepet. Nagyon csábított, de szörnyen drámainak tartottam a figurát, s féltem, hogy túlzottan magával ragadnának az érzelmeim, s mindez árthatott volna a torkomnak. Az embernek pedig sosem szabad úgy beleélnie magát egy szerepbe, hogy elveszítse a kontrollját. Mindig Simándy József tanácsára gondolok, aki azt mondta: hideg fejjel, forró szívvel kell énekelni. S nekem, aki vulkánszerű érzelmekkel bír, tényleg lényeges, hogy ügyeljek rá, a szenvedély ne uralja el a hangot, az mindvégig szép maradjon. S nagyon egyetértek Ács Jánossal, aki egy interjúban azt nyilatkozta, hogyha az ember felmegy a színpadra, bármennyire izgul is, és meg akar felelni, az éneklés öröméről sose feledkezzen el. Ahogy telnek az évek, ez számomra is egyre fontosabb. Ahogy az is, hogy a közönség érezze, engem magamat is mennyire boldoggá tesz az előadás. Mert az ember az Istentől kapott talentumát akkor tudja megosztani a publikummal, akkor képes rá, hogy adjon, ha őt magát is mindez örömmel tölti el. Egyébként korábban, éppen a hatalmas érzelmek miatt, féltem ezektől a bel canto hősnőktől, s csak Eugene Kohn karmester biztatására kezdtem el a repertoáromra venni az áriáikat. S amikor az operai karrieremé volt a főszerep, akkor is rendszeresen koncerteztem. Éppen azért, mert ezeknek a műveknek az előadása kontrollként használható. Ha dalokat tudok énekelni, akkor az azt jelenti, hogy kellően rugalmasan tudok bánni a hangszalagjaimmal. S bizony, kell egyfajta bátorság is ahhoz, hogy az ember lecsupaszítsa a lelkét, képes legyen arra az intimitásra, amit ezek a művek igényelnek. A szép előadásukhoz szükség van a megfelelő technikára, s a személyiségre is. Sokan ezért nem is vállalkoznak rá… Kár, hogy napjainkban egyre kevesebb a dalkoncert.
Önök azért terveznek folytatást is a Vigadóban.
– Igen, s nemcsak dalokból, hanem áriákból is állna a későbbi Puccini-, majd az azt követő verista est, de ez majd a jövő esztendő terve. Azonban még idén is lesznek hangversenyeim, hiszen november 26-án, Miskolcon adok Pfeiffer Gyula kísérétével egy templomi koncertet, a Bartók Plusz Advent programjában, majd december 20-án, a Kongresszusi Központban lépünk pódiumra, ismét Muskát Andrással és Ács Jánossal. A budapesti hangverseny műsorában a karácsonyi számok mellett olasz áriák és dalok kaptak helyet, s még ezzel az esttel is - akárcsak a mostani, Vigadóban rendezett koncerttel - a pályám negyvenedik évfordulóját ünnepeljük.