Írások
Ismerjük Tolsztojnak ezt a klasszikusát, ami egy több mint 800 oldalas regény, és mindig izgalmas, hogy hogyan sikerül színpadra állítani, belegyömöszölni egy három órás előadás kereteibe.
– Egy ilyen szerteágazó regényt, mint az Anna Karenina, nagyon nehéz dramatizálni. A rendező, Roman Polak egy nagyszerű színházi szakember, négy évtizede a szlovák, illetve a csehszlovák színházi életnek nagyon markáns, koherensen gondolkodó alkotója, akivel jó volt dolgozni, az egész társulat nagy bizalommal volt iránta. Egy nagyszerű dramaturg társat választott magának, a szintén szlovák Daniel Mailingot, aki megőrizte a színpadi adaptációban is ezt a többszólamúságot. Az a szép az előadásunkban, hogy nem csonkul oly léptékben a történet, mint más variációkban - én már láttam 3 személyes kamara előadásban is az Anna Kareninát.
Tolsztoj regényeiben mindig széles társadalmi tablót fest. Ugyan itt van a történet középpontjában egy szerelmi háromszög, de nagyon fontosak az egyéb történések is. Kín, szenvedés, szerelmi- és lelki nyomor, kínlódás van – nagyon kevesen boldogok ebben a műben.
– Az író azt mutatja meg, hogy a humanitás létformája milyen gazdag. Hányfélék vagyunk, hányféle szándékkal, akarattal, vággyal tele éljük az életünket. Hivatkozhatnék itt a görög filozófusokra, akik azt állították, hogy az ember jelleme a sorsa. Vagyis látunk sok-sok alakot, akik élik a rájuk rótt sorsuk szerint a maguk életét, s mindenki szeretne valami más életszerepet betölteni, de egy életen át zajló küzdelem során kiderül, hogy ez lehetetlen. Amilyen jellemű valaki, úgy alakul a sorsa is. Itt a szerelmi háromszögben annak lehetünk tanúi, hogy van egy konszolidált házasság, ahol van a pályája csúcsán levő, rangos egzisztenciájú családfő, Karenin, van egy csodálatos felesége, Anna, aki azért jó pár évtizeddel fiatalabb, mint ő, s van egy kedves kis gyerekük. Tehát van egy jól működő házasság. A felszínen minden a társadalmi elvárásoknak megfelelően működik – tökéletes, pontos, jelenvaló.
Egy körülmény azért rögtön problematikus ebben a tökéletes képben – amit te magad is említettél: a több évtizednyi korkülönbség a házasfelek között. Ez az a rés, ami miatt problematikussá válik a házasság.
– Ez egy nagyon nagy igazság. Ugyan a kultúránk, szocializációnk, morális korlátaink kordában tartanak bennünket, de eljön nagyon sokszor sok-sok ember életében az a pillanat, amikor az érzelmeink miatt kiszolgáltatottá válunk. Nem tudjuk tudatunkkal kontrollálni a szívünket, az ösztöneinket, a vágyainkat. Ezt nevezzük közös nevezőn szerelemnek. A szerelem kiszolgáltatottjait látjuk itt. Látjuk egy normális családi életet fenntartani vágyó csodálatos lénynek, Anna Kareninának a létezését. Ugyanakkor látjuk azt a küzdelmet is, hogy ő mégis csak egy fiatal nő, akinek lehet, hogy éppen az álmai társával, Vronszkij gróffal most adatott meg ezen a bizonyos pétervári-moszkvai vonatúton találkozva az az életajándék, amit nevezzünk kiteljesedő szerelemnek. Igen ám, de nem ismeri még magát Anna, ez alatt a történet alatt látjuk meg, hogy hogyan fedezi föl az ő saját lényének a teljességét is. Ugyanakkor csak szavak szintjén ismeri Vronszkijt; hogy mi lakozik ebben az emberben, az csak a kapcsolatuk során derül ki. Ez a történet a legkisebb közös többszörös - bárkivel a világ bármelyik részén előfordulhat, hogy él egy kiegyensúlyozott családi életben, és annak a családnak egyik vagy másik tagja találkozik egy másik lénnyel, akivel érzelmi viszonyba lép, s konfliktus gerjed ezáltal. Nevezzük ezt egy szerelmi háromszögnek. Ez egy közhely történet lenne, ha nem Lev Tolsztoj írta volna meg. Tolsztoj egy egyetemes, nagy emberi történetet írt meg ezer árnyalattal, ezer lélektani, drámai, társadalmi fordulattal. Úgy tesz, mint a legnagyobb léptékű alkotók: betesz egy lombikba három különböző vegyértékű embert, plusz betesz a társadalom különböző metszeteiből kiemelt lényeket, s azt mondja: na, nézzük, mit tudtok egymással kezdeni. Minden személyiség rendkívül erős, egyedi karakter, ebből óriási drámai konfliktusok születnek, amelyek lehetnek tragikusak, meghatóak, komikusak, sőt majdhogynem bohóctréfáig terjedően abszurdak. Tehát a totális élet jelenik meg komplex módon a Pesti Színház színpadán. Azért lesz élmény a nézőnek is, mert nem maradhat érintetlenül senki. Ha csak egy pici szeletében vagy életének jelentős mozzanatában, de mindenki rá fog ismerni a saját életére, küzdelmeire; akár a hétköznapjaiban, akár a múltjában vagy a jelenében, vagy sejtheti, hogy épp ilyen konfliktusok elé néz az élete.
Az se mindegy, hogy az ember melyik életszakaszában találkozik az Anna Karenina-történettel. Amikor fiatal vagy, drukkolsz a fiatalok szerelmének szemben az öreg, akadékoskodó Kareninnal. Ma azt láttam, hogy Karenin mint férfi, mennyivel tisztességesebb, vonzóbb, elfogadhatóbb karakter, mint Vronszkij. Vronszkij megvezeti az embert, egy fiatal nőt tud magával szárnyaltatni, aztán elejteni, Karenin pedig maga a szilárdság, a megbízhatóság - ettől persze sokkal unalmasabb-, de ő tényleg jót akar, félti, óvja a családját, ezért féltékeny Annára.
– Én a magam részéről, aki Karenin szerepét keltem életre, úgy élem meg ennek az alaknak a megformálását, hogy számára ez az utolsó esély a fiatalság megragadására, a szerelemre, arra a vágyott, biztonságos életre, ami eddig nem adatott meg neki. Ott van egy teljes családi élet, egy nagyszerű perspektíva, és hatalmas a vesztenivalója. Ebből fakad minden lépése, ami olykor kegyetlen, olykor szélsőséges, olykor esendő, de megpróbál mindent, hogy visszatartsa a szakadékba zuhanástól a saját családi életüket s a személyes életét is. Itt mindenki áldozat ebben az előadásban. Hát erről beszél Tolsztoj, hogy ilyen az ember: kiszámíthatatlan és öntörvényű. És lehet évezredek kultúrája és morális megalapozottsága a létezésünknek, igen, ez ki tud lyukadni, mert felülkerekedik benne valami ősi, valami eredendő, ami a leglényegünk, hogy: szeretni kell! Szerelem nélkül nincs élet, szerelem nélkül halál van.
Szerinted Karenin megérti Annát? El tudja fogadni?
– Vannak pillanatok, amikor rálát, megérti, de a saját pozíciójából hiába érti, nem tudja elfogadni. Ő se tudja a benne dúló érzelmeket úgy kezelni, ahogy egy tök hideg és tudatos lény kezelni tudná. Tehát a küzdelem az előadás végéig megmarad kettejük között.
Ez a valóságos életben is pontosan így zajlik. Ettől tud érvényes lenni ez az 1877-ben született mű még ma is.
– Csodálatos! Én mindig elámulok, milyen empátiával tudta szemlélni az embert Tolsztoj. Mennyire azonosulni tudott a kiszolgáltatott női lélekkel, testtel, mennyire átélte a társadalmi létünknek a sokszínűségét, mindenkinek megpróbált valahogy a személyes igazságához közel férkőzni, és ezt nagy megértéssel, odaadással és kíváncsisággal tette. Nem ítélkezett, hanem hagyta, hogy működjön minden élet úgy, ahogy működnie kell a saját törvényei szerint abban a sokszólamúságban, amiben létezik a világ. Tolsztoj 80 éves volt, amikor találkozott Gorkijjal, ő jegyezte föl az idős mester gondolatait: „Sírnom kell, ha arra gondolok, hogy hiába írtam mindent, az emberek nem tanultak semmit. Nem lettek jobbak.”
A darab vége tragikus. Anna Karenina a vonat alá veti magát. A vonatnak amúgy is jelentős szerepe van ebben a műben. A vonaton találkozik Anna Vronszkij édesanyjával, majd Vronszkijjal…
– Ugye a vonaton nagyon sok ember utazik, és a vonat az örök mozgás. Kötött pálya, de halad, hatalmas energia. Rendkívül erős és dinamikus az egész történet is - halad kötött pályán, kimozdíthatatlanul, kiteljesítve a dráma szereplőinek a sorsát, és nincs, aki behúzza a féket. Mert minden ember vággyal tele, akarattal tele, el akarja érni azt a célt, ami vagy ösztönösen vagy tudatosan működteti benne az ő létezésének értelmét. Ha a vonat ablakai ki vannak világítva, akkor József Attilát tudnám idézni: „Mindannyian ott minden ablak ablakában, sorsunk robog végtelenbe bele.”
Nagyon sok fiatal szereplője van az előadásnak.
– A címszereplő, Bach Kata növendékem volt, sőt mi több: a szereplőknek a 80 százaléka a növendékem volt: Majsai-Nyilas Tünde Betsyt játssza, Csapó Attila Jasvint, Zoltán Áron Levint, Józan László Sztyivát, Kiss Andrea Dollyt, Antóci Dorottya Kittyt – ő most végzős, még tanítom. Nagyon jó érzés, hogy ilyen nagyszerű, erőteljes előadásban a pedagógusi munkámnak is nyoma van. Erre büszke vagyok!
Ugye az Anna Karenina a legújabb előadás, amiben most szerepelsz, de szeptemberben volt A nagy Gatsby bemutatója, amiben te vagy Wolfsheim, a tőzsdecápa, egy ördögi figura, aki elindította a nagy gazdasági világválságot. Miben játszol még?
– A Hallgatni akartam című Márai szöveget mondom a Házi színpadon, most újítjuk föl a Premier című előadásunkat a Vígszínházban Eszenyi Enikő főszereplésével, azt követően felújítjuk a Jon Gabriel Borkmannt itt a Pesti Színházban, játsszuk a Hamletet a Vígszínházban, én abban Claudius vagyok és Hamlet atyjának szelleme. Egy kis kanyar, de sok örömet okozóan átvettem a Játékszínben a Virágot Algernonnak című produkcióban Benedek Miklós kollégám rendkívül intenzív hármas szerepét, aki az egészségi állapota miatt nem tudja azt már eljátszani. A Trip hajón a 12 széket játsszuk, amely egy koncertszínház, a korai szovjet időkben játszódó vidám produkció. És majd nemsokára elkezdjük próbálni Synge darabját, aminek Hamvay Kornél fordításában az a címe, hogy A nyugat császára, lánykori nevén A nyugati világ bajnoka. Ez egy csodálatos ír történet, egy világ szélén lévő kocsmában játszódó vígjáték, Rudolf Péter fogja vendégként rendezni és én ennek az egyik kulcsfiguráját fogom alakítani. Valamikor tavasszal lesz a bemutatója itt a Pesti Színházban.