Nagyon más ez a Tartuffe, mint amit megszoktunk.
– Sz.N.: Vas István fordításában játsszuk a darabot. Persze vannak húzások, cserék.

– T.Zs: Lényegét tekintve a szövegnek a 98 százaléka  megvan, csak egy-egy szó  van pluszba beékelve.

Viszont a jeleneteknek, amelyek nem feltétlenül szövegesek, egészen más üzenetük van, nem is beszélve az előadás végéről, ami gyökeresen más, mint ahogy Moliere azt eredetileg megírta.
– T.Zs: Igen, mert a mi előadásunkban az történik, ami az életben is. Általában szóban fejezzük ki magunkat, elmondunk gondolatokat, de az ezeket kiváltó érzelmek sokszor egészen ellentétesek, s mi ezt a színpadon meg is mutatjuk. Tehát: van egy szöveg, amit mondunk, s egészen mást cselekszünk.

– Sz.N.: A rendező itt teljesen megfordította, hogy ki az álszent. Tartuffe nem álszent, hiszen ő nem hazudik, megmutatja, hogy ő milyen ember. Orgon viszont egy elvakult, buta emberként jelenik meg előttünk. Tartuffe azt mondja: „itt veletek van a baj és nem velem”.

Tartuffe győzedelmeskedik, Orgon bukik, belehal a játékba – és új rend jön létre.
– T.Zs: Vagy nem változik semmi. Egy halál nem old meg semmit. Nagyon-nagyon nagy személyiségnek kell meghalni ahhoz, hogy valamilyen változás elinduljon egy kisebb-nagyobb közösségben. Itt is az előadásban Orgon anyja ugyanúgy mondja tovább a szöveget.

Ő korábban is Tartuffe mellett volt, de a család összes tagja ellene. Most akkor ők betagozódnak? Hiszen Tartuffe veszi át a családfő szerepét.
– T.Zs: Így is fogalmazhatunk, de hát ők is elég szépen benne vannak abban a világban, amit Orgonnal közösen hoztak létre. Élvezői annak, s nem lázadnak ellene. Akkor kezdenek el lázadni, amikor valaki nyíltabban vagy természetesebben próbál megszólalni.

– Sz.N.: Én csak a szerepemből, Dorine-ból indulok ki, aki azt hitte, hogy ő itt nemcsak szolgálólány, hanem mindent ő irányít. De jön egy másik ember, aki elveszi tőle a hatalmat. Jön valaki, aki erősebb.

Az eredeti Moliere darabban Dorine-é az egyik legszerethetőbb szerep – mindig sikere van az őt alakító színésznőnek, hiszen ő keveri a kártyákat és győzedelmeskedik. Itt pont az ellenkezője történik, ahogy te is mondod.

– Sz.N.: Engem ez nem zavar. Nekem abban a tempóban, amit a rendező diktál, elég lekavarnom az első felvonást.  S azután én mint Dorine, egy tisztítótűzön megyek keresztül, mert nagy tanulsága van annak, amit velünk csinált Tartuffe. Hiába figyelmeztettük Orgont, hogy valami nem jó, másként kellene csinálni a dolgokat… A végén sírva nevetek, mert már nem tudok mást tenni. Máskülönben szeretem, ha egy rendező hozza a saját gondolatait, ha nem a megszokott stílusában látjuk a darabot.

A moliere-i vég, ahogy az író teljesen benyal a hatalomnak, a királynak, az nem túl szimpatikus. Nyilván ez volt a vörös farok az ő saját korában. Tehát nem baj, ha ez elmarad, de annak sem örülhetünk maradéktalanul, hogy Tartuffe lesz az új hatalom.
– T.Zs: Mindenki magában eldöntheti, hogy most Tartuffe lesz-e a vezető vagy nem, hogy szimpatikus-e vagy nem. Az a jó, ha egy picikét magára ismer a néző. De valóban, a darab végével általában nem tudnak mit kezdeni a rendezők, mert iszonyatosan didaktikus. Tehát hogy ki hogy oldja meg, az mindig nagyon nagy kérdés. Szerintem nincs is jó megoldás.

A feltétlen, vakbuzgó hit, amely miatt a saját szemének sem hisz Orgon, nagyon veszélyes. Mindennapos élményünk, ahogy meg lehet vezetni embereket…

– T.Zs: És mindig rosszul cselekszünk. Azt hisszük, hogy látjuk a dolgokat, és teljesen butaságokat csinálunk. Tartuffe pedig azt mondja: „ Itt vagytok egymás mellett és nem hisztek egymásnak. Hát miről beszéltek? Miért vagyok én a hibás?”  Ami zajlik itt körülöttünk per pillanat, ahogy mi itt esszük egymást kimondva – kimondatlanul ebben az országban meg a világban, ez ugyanaz. Azt hisszük, hogy mindent tudunk, pedig tisztán érezzük, hogy mekkora hülyeségeket csinálunk. És mégis hagyjuk, hogy ilyenek legyünk. De hogyha megszólalok őszintén és elmondom, akkor sokkal nagyobb baj van, akkor engem fognak kiközösíteni. Senki nem mer igazán őszintén beszélni, mert úgy gondolja, hogy megsért vele mást. Holott nem megsérteni kellene egymást, hanem csak meghallgatni...  Én azt hiszem, hogy a rendező onnan Grúziából ezt hozta el nekünk. Nem biztos, hogy ő úgy él Grúziában, de mivel van egy lehetőség a kezében – a színház - , azt mondja, hogy beszéljünk róla.

– Sz.N.: Ha valakit felzaklat ez az értelmezés, akkor már elértünk valamit.

Nagyon mozgalmas és látványos az előadás. Őrült tempót diktáltok – rengeteg szöveggel, mozgással. Egy kicsit izgultam is, nehogy megsérüljetek…
– T.Zs: Még úgyis eltöröm a kezem, ha ülök. Akkor már mozoghatok is. (nevet)

– Sz.N.: Főleg úgy sok ez, hogy egyik darabból esem egy másikba. Ugye most volt nemrégen a Médeia bemutatónk, ami nem könnyű előadás, és teljesen más Médeia szerepe, mint Dorine-é. S a rendező stílusa is egészen más volt, mint Doiasvilié. Míg ő egy átfogó koncepcióban gondolkozó, igazi rendezői színházat csinál, addig a Svédországban élő, norvég származású Eirik Stubonak nagyon fontosak a színész által megmutatható finomságok. Fantasztikus élmény volt vele dolgozni. Én szeretem ezeket a végleteket, de hogy meddig bírom, azt nem tudom.

– T.Zs: Általában a mai világ a rendezőkről szól. Néha-néha szerencsénk van olyan rendezővel dolgozni, mint például Stubo, aki a háttérben marad, csupán a színészen keresztül van jelen.  A Tartuffe egy másik variáció, ezt is meg kell tudni csinálni, és tudni kell élvezni, megtalálni a pillanatokat a finomságokra.
A Nemzeti Színházba – éppen e két előadás is jól példázza - különböző rendezők jönnek a világból. Hogyha a budapesti közönség nyitottabb lenne, akkor nagyon-nagyon szép dolgokat kaphatna…

A Médeia-ban és a Tartuffe-ben is együtt játszotok. Nehezíti vagy könnyíti a munkát, hogy az életben is együtt vagytok?
– T.Zs: Van amikor nehezíti, van, amikor könnyíti. A színpad átfolyik az életbe, az élet átfolyik a színpadba. Az a fontos, hogy próbáljunk őszinték lenni.

– Sz.N.: Amikor együtt vagyunk a színpadon, akkor egymást tudjuk segíteni is. Ő lát engem kívülről, én is látom őt. Itt is fontos, hogy az igazat mondjuk egymásnak, ne csak azt, hogy de jó vagy, de jó vagy. Zsolt Iaszonként nagyon sokat segített nekem a Médeiában, hogy hova hangoljam a szerepemet, s ő nem akar nekem rosszat… És már az is jó, hogy együtt jövünk be, együtt megyünk haza.

– T.Zs: Ugyanezt gondolom. Nem is gondolhatok másra, hiszen semmi másról nem szól az életünk, csak a színházról.