A Végszó című Michael McKeever darab igazi színészbarát, potenciális közönségkedvenc előadás. Most a Rózsavölgyi Szalon apró színpadán kel életre olyan nagyágyúkkal, mint Györgyi Anna és Gálvölgyi János, de velük egyenrangú szerepet visz Csiby Gergely. A fiatal színésszel beszélgettünk.

Ez egy igaz színészdarab, amennyiben színészek életéről szól. Megérintett ez téged személyesen, amikor próbáltátok az előadást?
  –  Igen, ez egy színház a színházban, legalábbis annyiban, hogy színházi emberekről szól. Érdekes láttatni, hogy milyen a színészek hétköznapi, színpadon túli élete, de ez csak az első réteg a darabban. Ami talán fontosabb, hogy egy nagyon erős családi dráma. Sokkal inkább egy terhelt művészcsalád életének dinamikáját bemutató történet, ami rajta van a színházi vázon.

Három generáció van itt – a nagypapa, a híres, ám átmenetileg munkanélküli színházi legenda (Gálvölgyi János), az anya, a sikeres Broadway sztár, aki folyamatosan gyötrődik (Györgyi Anna) és te alakítod az unokát, illetve a fiúgyereket, aki hozzájuk képest messze a legkiegyensúlyozottabb, a leginkább a földön járó szereplő. A normalitást képviseled és próbálod visszarángatni elszállt anyádat és nagyapádat a reáliák talajára, miközben persze neked is van problémád.
  –  Végtelen hálás szerep az enyém, és nagyon nagy lépés a pályámon. Nincs csimbumm cirkusz, zenék, fények, itt tényleg „csak” az van, hogy kiállsz és eljátszod azt az alakot. Az általam játszott Christian összetett személyiség. Korábban ő is színész volt, de -  nem akarom lelőni a poént, hogy miért - ezt abbahagyja. Játszani már nem szeretne, ugyanakkor menedzseli az édesanyja életét. Idegrendszerileg talán fáradt fiatalemberről van szó, aki mindent alávet annak, hogy a nagyapját, de elsősorban az anyját támogassa. S történik a darab utolsó negyedében egy váltás, egy nagyon erős fordulat, ami picit közel áll az én életemhez is. Én is olyasmi állapotban vagyok most, mint Christian a darab vége fele. Igyekszem kerülni a muszáj helyzeteket, és azt csinálni amit szeretnék, nem azt amit mások elvárnak tőlem. Ez persze nem könnyű

Két nagyon neves, nagyszerű kollégával játszhatsz együtt. Mikor megtudtad, hogy ők lesznek a partnereid, mit gondoltál először?
  –  Nagyon féltem. Gyorsan megtanultam a szöveget, hogy legalább azzal ne legyen baj, minél hamarabb tudjunk majd egymás szemébe nézni a próbákon. De ez nem is okozott nehézséget, s ez leginkább Michael Mckeever érdeme. Úgy van megírva a darab, annyira életszerű és pontos, hogy a jelenetekben a kérdések és a válaszok adják magukat. Egy nagyon jól tanulható és mondható szöveg.

Tanultál a tapasztalt kollégáktól?
  –  Igen. Én például egy hadarós színész is tudok lenni, de mikor Annával próbáltunk, ő sokszor lelassított engem. Azt is nagyon jó volt látni, hogy ő vagy János hogy viszonyulnak egy mondathoz, egy helyzethez, egy érzéshez. Ritmizálás, poentírozás. Megtanultam azt is, mennyi energiát kell mozgósítani a próbák során. Hogy kell beosztani az erőt és az idegrendszert. Rájöttem, hogy mi az az energiaszint, ami alá soha nem szabad menni, és milyen, amikor csak a kollégádból tudsz építkezni. Fontos, hogy több évtizedes pályájukból tudunk mi, fiatalok, meríteni, s aztán majd tovább formálni azt, amit tőlük kaptunk, mert a színház mindig változik.

Többen is profitálhattatok most a próbák során, hiszen a két „öregen” kívül mindannyian fiatalok vagytok.
  –  Dicső Dani rendezte az előadást. Maga a próbafolyamat feszültségmentesen telt, ami számomra egy teljesen másik színházi közegből érkezve nagyon jó érzés volt. Az ápoló nővért Bajor Lili alakítja, akit már régóta ismerek, játszottam vele a Lóvátett lovagokban a Pesti Színházban, az alkalmi szeretőt alakító Kovács Máté pedig alattam járt három évvel a Színművészetin, most fog diplomázni. Egy nagyon áldásos próbafolyamat volt, az ember azt szeretné, ha minden évadban lenne legalább egy ilyen.

Ha nem a Rózsavölgyi Szalonban játszol, akkor hol?
  –  Ez a harmadik évem a pályán, 2017-ben diplomáztam, de előtte már gyakorlatos színészként is játszottam a Vígszínházban. Összesen három és fél évet töltöttem el ott, abból két évig voltam társulati tag. A Pál utcai fiúkban én voltam Richter, A dzsungel könyvében már Mauglit is játszottam az utolsó évadomban. Majdnem minden bemutatóban bent voltam, így a Háború és békében, a  Lóvátett lovagokban, a Bíborszigetben, Brecht Baaljaban, a Kozmikus magányban. Négy előadásban még most is játszom. Nekem nagyon fontos volt a Vígszínház, és nem akartam onnan elmenni, de mégis meg kellett lépnem. Picit későn volt a szerződtetési tárgyalásom, és egy olyan ajánlatot kaptam, amiről azt gondoltam, hogy annyi munka után nem azt érdemlem, és 26 évesen nem kéne elfogadnom, ha azt akarom, hogy a pályám menjen előre és fejlődjek. Amikor ezt megléptem, fogalmam se volt, hogy mi lesz velem. A nyár nagyon nehéz volt, de ma már úgy látom, hogy jó döntést hoztam: nagyon jó munkák találnak meg, felszabadultabb vagyok. A Pesti Magyar Színházban társulati tagként dolgozom, játszom a Ruminiban, amit Méhes László rendezett, illetve a Holnapelőtt című három szereplős darabban, amit Horváth János Antal írt egy európai pályázat kapcsán, és az is egy nagyon jó előadás Horváth Illés rendezésében. A Spirit Színházban második évada játszom a monodrámámat, az Egy indián naplóját, Sherman Alexie művét. Mellette szinkronizálok elég sokat, tv-sorozat castingokra járok, szeretnék elkezdeni filmezni is. Kisfilmben már játszottam, Hajduk Károllyal volt egy szép munka, az Irinyi című kisjátékfilm. Horváth Csabával is dolgoztam a Forte Társulatban. Vasárnaponként a Sztalker suliban tanítok. Ezt alapító tanárként kezdtem el Vecsei H. Miklóssal, Zoltán Áronnal, Kovács Adriánnal, és most már a harmadik évfolyamot visszük. Végtelen szerencsésnek gondolom magam, és nagyon hálásnak kell lennem, mert rengeteg színész van akinek kevés vagy egyáltalán semmilyen munkája sincs. Minden ajánlatot meghallgatok, s végiggondolom, hogy mi az, ami előre visz. Nem zárom le úgy a kapukat, mint ahogy gondolkodtam vígszínházi tagként. Türelmes vagyok, dolgozom, de nyitott vagyok, és azt keresem, hogy hol van rám valóban szükség.