Írások
Az idei szezonját premierrel kezdte az Erkel Színházban, ráadásul második magyar szerepe lett a Bánk bán Gertrúdja…
– Azért is volt különleges számomra ez az Erkel-mű, mert a példaképem, Komlóssy Erzsébet - aki miatt eldöntöttem, operaénekes leszek, amikor megkaptam a szólólemezét - zseniális királynét alakított, igazi őserejű Gertrúdot, s a próbák alatt sokszor eszembe ötlöttek az egykori előadásai. Igaz, mi most a baritonverziót adtuk elő, s így az énekelnivalóm is kicsit más lett, több magassággal, újabb szövegrészekkel, de annak ellenére, hogy nehéz, nagyon jó szerep. Amikor készültem a produkcióra, újra olvastam a Katona-drámát, s beszélgettem egy egyetemi tanárral is, aki részletes tanulmányt, könyvet írt a királynéról. Összetett személyiség volt, remek anya és feleség, kiváló politikai érzékkel, s még humorral is bírt. Az operából kevéssé ismerni meg ezeket a vonásait, viszont az elegenciáját, határozottságát, amellyel méltó ellenfele, s egyenrangú partnere Bánknak, talán tudtam érzékeltetni. Arról nem is beszélve, hogy milyen jó magyarul énekelni! Igyekszem ilyenkor figyelni arra is, hogy mindig érthető legyen a szövegem. Kár lett volna, ha ez a szerep kimarad az életemből.
S közben pedig kortárs bemutató is akadt az idei repertoárján, hiszen márciusban a Párizsi Operaházban A kurtizánok tündöklése és nyomorúsága című, Balzac regényből született operában énekelt, amelyet Luca Francesconi komponált. Szívesen vesz rész ilyen produkciókban?
– A zeneszerző már ismert, szerepeltem korábban Brüsszelben, egy másik operájában, így kimondottan nekem írta az egyik szerepet. Ha pedig az emberre személyre szabottan komponálnak, azt el kell énekelni! Még akkor is, ha borzasztóan nehéz… Ennek ellenére nagyon örültem a felkérésnek, s az izgalmas előadásnak. Ugyanilyen érdekes volt Enescu Oedipe című operája, amelyben Vladimir Jurowski vezényletével alakíthattam A szfinxet Bukarestben, az Enescu Fesztiválon, s aztán ősszel a londoni Royal Festival Hallban is előadtuk a produkciót. Örülök, hogy ennyi pályán töltött esztendő után még mindig találok újabb és újabb érdekes figurákat. Nemcsak a fiataloknak írt szerepek léteznek, akadnak még domináns és jó énekelnivalóval bíró nőalakok! Ilyen volt például idén Richard Strauss Elektrájában Klütaimnésztra, amit szintén nagyon élveztem, de örömmel leszek majd ismét Heródiás a Saloméban, februárban Bilbaóban, júniusban pedig az Erkel Színházban. Azóta szeretem ezt a figurát, mióta néhány évvel ezelőtt, a New York-i Metropolitanben először énekeltem.
Ennyi szerep után mi az, ami kihívást jelent például egy olyan nőalakban, mint a Kékszakállú Juditja, akinek a bőrébe már több mint százötvenszer bújhatott bele?
– Ahogy telnek az évek, úgy fedezem fel Bartók hősnőjének újabb és újabb vonásait, s persze velem változik a figura. Minden este - ahogy a partnerek, a helyszín, a közönség - más és más. Ha az ember egyszer csak azt érzi, rutinból kezd énekelni, akkor be kell fejezni, és haza kell menni. Még mindig, ennyi év, előadás után is nagyon foglalkoztat a szerep, s alig várom már a centenáriumi sorozatot. Májusban Eötvös Péter dirigálásával hangzik majd fel a mű, s úgy tudom, ez egy teljesen új felfogású bemutató lesz. A zeneszerzővel egyébként korábban már voltak Kékszakállú-előadásaink, s ezekről az estekről szép emlékeket őrzök. Budapest után is többször leszek Judit, az Operaházzal New Yorki-i turnén is előadom a darabot,s a Fesztiválzenekarral, Fischer Iván szintén éneklem a Bartók-operát. S már most kaptam a 2019-es esztendőre, több előadásra is felkérést. Ezen a vendégszereplésen például Luzerne-ben, Genovában hangzik fel a darab. S akárhányadszor lépek is pódiumra, még mindig élvezem, újra és újra érezem az óriási adrenalin-löketet. A sokszor énekelt figurákon is állandóan gondolkozom, keresem a hozzájuk illő színeket. Törekszem is arra, hogy mindig valami újat mutassak, ne azt, amit megszoktak a partnerek és a publikum. Annak pedig nagyon örülök annak, hogy az utóbbi évtizedben egyre többet szerepelek itthon. Megismert a hazai közönség, és átvehettem a Kossuth-díjat. Ennél többet nem is kívánhat senki! Szóval, tényleg a boldog énekesek közé tartozom.
Régi-új szerepe is akad az évadban, Az árnyék nélküli asszony…
– Ebben a Richard Strauss-operában korábban a MET-ben, Jurowski vezényletével léphettem fel, de biztos, hogy most megint újabb színeit fedezem fel a szerepnek. A Dajkát január 30-án, koncertszerűen énekelem, az Operaház előadásának a Müpa ad otthont. Aztán egy másik, régi kedvenc következik, hiszen tavasszal szép, hosszú vendégszereplésre indulok, többek között Pekingben, Szöulban, Sanghajban koncertezünk, Mahler Dal a Földről című darabját adjuk elő. Élvezem, hogy az operai fellépések mellett jelentős koncertrepertoárral is rendszeresen pódiumra léphetek.
Hogyan tartja karban magát, a hangját?
– Fontosnak tartom, hogy mindig minden előadásra alaposan felkészüljek. S egy-egy nagyobb periódus után rendszeresen elmegyek Misura Zsuzsához, hogy hallgasson meg. Kell a másik fül, a másik fej… Ahhoz, hogy ennyi idősen még legyen C-m, ahhoz bizony szükség van a folyamatos kontrollra. Mindig kellő alázattal, odafigyeléssel kell közeledni a zenéhez, s a partnerekhez. S akár visszaadni egy szerepet. Kétszer utasítottam el a MET-et, mert vagy a szerep nem volt nekem való, vagy a felkészülési idő túl kevés, én pedig mindig tökéleteset szeretnék nyújtani a színpadon. Sokan úgy vélik, igent válaszolni nehéz, pedig a nem sokkal gyötrelmesebb… Ha azonban az ember hosszú pályára vágyik, akkor ennek a szónak a kimondását is gyakran gyakorolnia kell.