Tavaly nyáron a Zsámbéki Színházi Bázison mutattátok be Szálinger Balázs: Köztársaság című darabját, amely Horváth Illés első rendezése. Hogyan kerültél bele a produkcióba?
– Illéssel először mint színészek találkoztunk Szegeden. Nem sokkal előtte végezte Kaposváron a főiskolát, én vendégként játszottam Schiller: Haramiák című darabjában. Ő volt a főszereplő, Károly és én az apját, Moor kormányzó grófját játszottam.  Már akkor kiderült számomra, hogy Illés éles eszű, jól fogalmazó, a szakmát és önmagát nagyon komolyan vevő fiatalember. Utána találkoztunk a Pesti Magyar Színházban, ahol mindketten egy nagyon örömteljes Frankenstein előadásban játszottunk.

Később hívott, hogy dolgozzunk együtt, mert van egy jó csapat és szeretné,  ha  benne lennék, együtt csinálnánk meg az előadást. Immár harmadszorra jövünk össze, mert tavaly nyáron Zsámbékon volt a bemutató, utána januárban kétszer játszottuk az előadást a Trafóban és most ismét Zsámbékon újítjuk fel.  

Korábban ismerted a darabot?
– Nem. Illés ajánlotta már korábban a Pesti Magyar Színházban, de nem ő rendezte volna. Az igazgatóváltás után az új vezetés már nem tartott igényt erre a darabra. Illés viszont úgy gondolta, hogy akkor is megcsinálja.

Amikor elolvastad a darabot, milyen kérdések merültek fel benned, milyennek láttad a karakteredet?
– Hariszteász kalózvezér, egy apa, egy vezető. Idealista – ezt vágják a fejéhez. Én megpróbáltam - természetesen a rendezői ajánlatokat komolyan véve - teljesen odaadni magam: az idegrendszeremet, a világnézetemet, a gondolkodásomat, a férfiasságomat, az apaságomat.  A személyes energiáimat mozgósítottam, hogy a rendező válogasson benne.
Van egy rész az előadásban, amikor azt mondod: „Hé, gyerekek, még én vagyok a főnök!”

Milyen vezető Háriszteász?
– Szerintem rossz. Mint az idealista vezető általában, van egy ideájuk és az nem jó. Nem reálpolitikus. Ellentétben a képzett, iskolázott, művelt, ifjú Gaiussal, akinek a kezében, a kisujjában van mindez. Vele szemben Háriszteász érvrendszere teljesen nevetséges, szinte gyermeteg. Mégis olyan erővel, olyan elánnal és olyan szeretettel, úgymond önzetlenül, a közösség érdekében gondol valamit, aminek a fundamentuma ez a nevetséges és aljas, mocskos, terrorista, gyilkos társaság.  Ezt ő nagyon komolyan veszi és hisz benne. Mint minden idealista.

Milyen volt a Zsámbéki Színházi Bázison dolgozni?
Itt nagy a nyugalom, van időm foglalkozni az anyaggal, magammal. Nagyon szeretem. A próbák mellett megcsinálom, amit meg kell, szögelek, flexelek, fúrok-faragok az itteniekkel. Csupa szeretetteljes „idealista” dolgokat.

Nem olyan régen mutatták be a Kincsem és Az anyám és más futóbolondok a családban című filmeket, amelyekben fontos szerepeket játszottál.
– Ma is forgattam, onnan jöttem, ezért is vagyok kicsit fáradt. Én a világ legszerencsésebb embere vagyok. Vidéki színészként, 45 évesen kaptam meg az első filmszerepet.  Nagy feladat volt, de bíztak bennem és én éltem a lehetőséggel, a bizalommal. Azóta ez tart. Nagyon boldog vagyok, hogy megadta a jó isten ezt a tizenöt évet, hogy a szakmának ezt a részét, a forgatást is megismerhettem és dolgozhattam benne. Bízom benne, hogy még van pár évem.

A Miskolci Nemzeti Színház társulatának vagy a tagja. Milyen évadot tudhatsz magad mögött? Milyen lesz a következő évad?  
– Csodálatos évadom volt, nagyszerű kollégákkal, rendezőkkel, jó darabokkal, szerepekkel, nagy sikerünk volt. Pár nap múlva kezdem próbálni  Miskolcon Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés című darabját, Szabó Máté rendezésében. Marmeladovot, a „lekvárembert” játszom. Dosztojevszkij minden írásjele egy csodálatos ajándék.
Utána lesz egy Furcsa pár előadás, Görög László a partnerem. Furcsa módon ő lesz az, aki ugrat, én leszek a pedáns, a boldogtalan, az elhagyott. Az előadást Béres Attila rendezi. Majd vendégként a Centrál Színházban Ibsen Kísértetekjében játszom Manders tiszteletest, Alföldi Róbert rendezésében. Básti Juli mellett a bátyám, Gáspár Sándor szerepel, akivel ritkán játszom, nagyon érdekes lesz. Utána újra visszamegyek Miskolcra és Szomori Desző: Györgyike, drága gyermek vígjátékában én leszek Hübner Félix, a vőlegény. Mondhatom, nagyon széles skálán mozog a következő évadom. Nyáron volt időm kipihenni magam otthon Békéscsabán. Mindent elolvastam, készültem az új előadásokra, sok időt töltöttem a fiammal, élveztem a kertet, a természetet.

A pályádat Miskolcon kezdted és néhány éve visszamentél a társulathoz. Hogyan látod most Miskolcot?
– Megváltozott a világ, az élet, a város rengeteget fejlődött, más minden, de nagyon szeretek ott lenni. A pályám első nyolc évében itt kaptam meg azt az impulzust, ami mind a mai napig tart és adja az erőt, az idealizmust.