Hírek
Koszorus Krisztina és idén 10 éves zenekara, a Koszika & The HotShots, a román állami Nemzeti Kulturális Alap (AFCN) és a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a Maros Megyei Tanács támogatásával, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal és a Grazioso Kvartett Egyesülettel partnerségben rendhagyó eseményt szervez.
Kapcsolódó linkek
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
Máshoz nem értett, így lett A Nemzet Színésze
Szorgalom, alázat és páratlan humor jellemzi máig Szacsvay Lászlót, aki csaknem hatvan éve él hivatásának. A Katona alapító tagjával beszélgettünk, aki a teátrumban idén kezdte meg a 44. évadját. Zsigmond Lilian -
Interjúk
Sasvári Sándor a Rock Színháztól a nemzetközi színpadokig
Sasvári Sándor a Rock Színházban és a nemzetközi színpadokon vált ismertté, országosan pedig a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepével tűnt ki. Jelen írásunkban pályájáról beszélgetünk. Zsigmond Lilian






















