Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Újabb Műsorok a hétvégén a Szentgyörgyi színházban

    2021. április 9.
    A hétvégén két újabb beszélgetőműsorral várja közönségét a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, melyek által a társulat újabb színészeit ismerhetik meg az érdeklődők.

    Az egyik műsort április 9-én, a másikat a következő nap láthatja a közönség  17 órától kezdődően a színház Facebook oldalán található linkről. Az előadások megtekintése 4 dollárba (16 lej körül) kerül, amit a link aktiválásakor bankkártyáról lehet kifizetni.

    A Műsor című sorozat mai adásának vezetője Derzsi Dezső, meghívottjai pedig Beczásy Áron, Fekete Lovas Zsolt és Benedek Ágnes. Beczásy Áron Marosvásárhelyen született, és Csíkszeredában töltötte a gyermekkorát, de a rendszerváltáskor a szüleivel együtt kitelepedett Magyarországra. A kamaszkori őrült kicsapongások után egyre komolyabban kezdett foglalkozni a színházzal, rendezőként és színészként is, míg végül visszakanyarodott az útja Erdélybe, és az egyetem után Sepsiszentgyörgyre került, ahol úgy tűnik, otthonra talált. Fekete Lovas Zsolt elsősorban származásáról, nehéz gyermekkoráról vall a műsorban, de azt is elmeséli, hogy néhány kalandos magyarországi év után hogyan talált vissza szülővárosába, ahol színészi munkája mellett az őrkői romák helyzetét is szívén viseli. Benedek Ágnes testi és lelki alkatáról, az indulás nehézségeiről, eddigi színházi pályafutásáról, valamint a szakma szépségeiről és megpróbáltatásairól vall, majd egy dalt is előad a Műsor harmadik részének végén.

    A holnapi műsor vezetője Benedek Ágnes, aki Pignitzky Gellértet, Márkó Esztert és Pál Ferenczi Gyöngyit látja vendégül. Pignitzky Gellért Magyarországon született, ahol fél tucat kisebb és nagyobb városban élte a fiatalkorát, aztán Marosvásárhelyen végezte az egyetemet, és végül Sepsiszentgyörgyre szerződött két évvel ezelőtt. Fény derül titkára, mely szerint színészi munkája mellett festéssel és költészettel is foglalkozik. Márkó Eszter, akinek édesanyja színésznő volt, felmenői között pedig közismert írók is vannak, több társulatban és színházi alkotói munkában – színészként, rendezőként, bábrendezőként – kipróbálta már magát, majd szülővárosába visszatérve mostanában hobbijaira is több ideje jut. Pál Ferenczi Gyöngyi húsz évvel ezelőtt szerződött Sepsiszentgyörgyre, és színészi indulásáról ugyanolyan őszintén mesél, mint a pályán átélt örömökről és csalódásokról, vagy magánélete egyik legszomorúbb eseményéről.

    Ezúttal is Nemes Levente színművész gondolatai indítják a beszélgetéseket, és a résztvevők kipróbálják a Torpedó nevű játékot is, mely által szintén sok mindent elárulnak magukról. A műsorok fontos szereplője a zene, amit többnyire a színészkollégák szolgáltatnak.

    Sepsiszentgyörgyi színház
    • Interjúk

      A senki fája

      Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
      – Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
      Bérczes László
      2026. december 28.
    • Interjúk

      Öt és fél évtized a fényben

      László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
      Váradi Nóra
      2026. december 10.
    • Művészek írták

      Frankenstein – avagy a modern Prométheusz

      Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.
      Szegő György
      2026. március 10.

    Bemutatók képekben

    • Telik – egy óra az életedből
      Szkéné Telik – egy óra az életedből
      rendezőTóth Péter
    • Ivánka bácsi
      Budaörsi Latinovits Színház Ivánka bácsi
      rendezőKeresztes Tamás
    • Kommuna – Székely öko-románc
      Sepsiszentgyörgyi színház Kommuna – Székely öko-románc
      rendezőRadu Afrim
    • Rinocéroszok
      Sepsiszentgyörgyi színház Rinocéroszok
      rendezőBocsárdi László

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2026. - THEATER Online - theater.hu