Hírek
A KTV Kiemelő magazinjának hétfő esti adásában Tóth Katával, a SZÍN-TÁR fesztivál szakmai vezetőjével láthattak rövid beszélgetést az immár 15. alkalommal megrendezett kecskeméti seregszemléről, melyen a Kárpát-medence színművészeti egyetemeinek növendékei mutathatják meg produkcióikat. A 15. SZÍN-TÁR előadásai ezen a héten láthatók a Kelemen László Kamaraszínházban és a Ruszt József Stúdiószínházban.
Tóth Kata elmondta, hogy évek óta vendégül látják a színművészeti egyetemeket Budapestről, Kaposvárról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről és Újvidékről, idén pedig második alkalommal Pozsonyból is csatlakoznak a színinövendékek.
A SZÍN-TÁR az előadások mellett workshopokat, öregdiák-találkozót és egy képzőművészeti tárlatot is kínál idén.
A Tóth Katával készített rövid beszélgetés itt nézhető meg.
Forrás: www.hiros.hu
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
Apropó nélkül – beszélgetés Bánsági Ildikóval
Ady Endre Petőfiről írott sorai jutnak eszembe először róla. Mást, két-három szavas méltatást nem is mernék róla írni. Nekem ő fogalom. A BÁNSÁGI. Csupa nagybetűvel. Gyulay Eszter -
Interjúk
„Mindennek az Egyetemi Színpad az oka.”
Jordán Tamás egy rendkívül sűrű életpályát tudhat maga mögött az Egyetemi Színpadtól Szombathelyig. Volt rendező, színházigazgató, színházi fesztivál igazgató, tanár és mind a mai napig színész, nagyszerű közös produkciók részese és emlékezetes szólóestek előadója. 1961-től máig követjük, hogy hogyan próbálta mindig megteremteni a számára legfontosabb lényegét a színháznak: hogy az egy agóra legyen, egy találkozóhely, ahol az emberek kezet nyújtanak egymásnak. Farkas Éva