Hírek
A 2021-es díjátadó ünnepség kezdetén a német nyelvi táborban résztvevő diákok műsorát láthatták a részvevők. A fiatalok nemzetiségi táncot adtak elő, majd közülük ketten verssel köszöntötték a megjelenteket. A Német Települési Nemzetiségi Önkormányzat Czollner Mihály díjazottjai olyan személyek, akik évek óta segítik munkájukkal a kisebbségi önkormányzat tevékenységét – mondta köszöntőjében Neuendorfné Rózsa a testület elnöke.
Ezúttal is ketten kapták meg a Czollner Mihály-díjat. Garay Krisztina a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola német szakos pedagógusa, akinek a német nyelv megszerettetésében van jelentős szerepe. A másik díjazott pedig Pál Attila, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze, aki rendszeres szereplője a német önkormányzat rendezvényeinek hosszú évek óta. Az elismeréseket Gaál József alpolgármester adta át.
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Művészek írták
Frankenstein – avagy a modern Prométheusz
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház. Szegő György






















