Módosult szereposztással érkezik a Luxemburg grófja
Egész hétvégén a tavalyi évad sikerdarabját láthatja a közönség a nagyszínházban.Így készül a felújított Luxemburg grófja
Így készül a felújított Luxemburg grófja
A négy előadásban Kokozov grófnő karakterét váltott szereposztásban Hajdú Melinda és Vásári Mónika alakítja, McCafé kabinetfőnök szerepét pedig Jankovics Annától Náray Erika vette át.
Sok sikert kívánunk mindenkinek, Nézőinknek pedig kellemes szórakozást!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)