Hírek
Az évadzáró társulati ülésen Cseke Péter igazgató úr köszöntötte a társulat tagjait, háláját kifejezve, hogy ebben a rohamtempójú évadban is professzionális munkát végzett a színház minden egyes munkatársa.
“Köszönöm a mögöttünk álló jelentős, sikeres, nagyszerű évadot a művészeknek, zenészeknek, énekkarnak, tánckarnak, a művészeti ügykezelésnek, a szervezésnek, a nézőtéri kollégáknak, az összes tárnak, a technikai és műszaki személyzetnek, a gazdasági osztálynak, műhelyeknek, minden dolgozónak. Köszönöm, hogy áldozatos munkával végig helyt álltatok, és ebben a nagyon nehéz időszakban nagy sikerrel, telt házakkal játszottunk” – kezdte beszédét a Kossuth-díjas színigazgató. “Köszönöm továbbá, hogy nem maradt el előadásunk! Bár ezt újabb és újabb beugrópróbák előzték meg, de sem színész, sem táncos, sem énekkari és zenekari tag betegsége miatt nem kellett lemondanunk előadásokat, mert mindig voltak társulaton belül művészek, akik megmentették a darabot. Komoly munkát jelentett egy-egy ilyen beugrás minden téren.”
A 127. évad jelmondata – az „Égi boldogsággal fűszerezve” – a Csokonai 250 évfordulóhoz kapcsolódott, amelyet a költő jelentős és ismert művével, Az özvegy Karnyóné című vígjátékkal ünnepelt meg a teátrum.
Az első nagyszínházi bemutató, Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje már nyáron, egy előbemutató során elindult a siker útján, amelyet fokozott, hogy évad közben a bérletes és bérletszünetes előadásokon túl számos telt házat diákok töltöttek meg határokon innen és túl, majd a nyáron, szegedi vendégjáték során a jubileumi 50. előadást is elkönyvelheti a produkció. A népszerűvé vált musicalt csupa olyan darab követte mindhárom játszóhelyen, amelyeket hamar szívébe zárt a közönség. Szilveszterkor pedig ezúttal a hagyományokat felrúgva nem egy vígjátékkal, hanem az emblematikus Elisabeth musicallel kedveskedett a színház a produkció rajongóinak.
Rendkívüli sikereket ért el az évadban a 10 éves jubileumát ünneplő balett-tagozat, a Kecskemét City Balett: két korábban bemutatott közönségkedvenc darabbal és egy fergeteges gálával ünnepelték a kerek évfordulót, majd egy igazán emlékezetes premierrel, a Carmina Buranával örvendeztették meg a kecskeméti táncszerető közönséget.
A zenei tagozatnak ugyancsak lehetősége nyílt az önálló megmutatkozásra az adventi koncert alkalmával – Az Úr érkezése című est a színház tehetséges zenekarának és énekkarának előadásában hangolta az ünnepekre a nagyérdeműt.
A balett-tagozat mellett a SZÍN-TÁR is jubilált: a 15. Színművészeti Egyetemek Találkozója zajlott le idén tavasszal. Az egy hétig tartó fesztiválon ezúttal nem csupán a színinövendékek előadásai kerültek a középpontba, hanem más művészeti ágak és a múltidézés is. A közönség éppoly lelkesedéssel fogadta a SZÍN-TÁR programjait, mint az évad egyik különleges vendégszereplését, a Neumann János Egyetemmel közös felolvasószínházi előadást, amelyet az intézmény névadójáról megjelent könyv ihletett. A Katona József Könyvtárral ugyancsak folytatódott az aktív együttműködés: a színház Nemzeti Dobogó névre keresztelt, Tóth Kata dramaturg, drámapedagógus gondozásában működő drámaműhelyének növendékei Jane Teller: Semmi című munkáját dolgozták fel idei vizsgaelőadásukban, amelyet a könyvtárban telt ház előtt mutathattak be nagy sikerrel, Varga-Huszti Máté színművész rendezésében.
A hagyományokhoz hűen az évadzáró társulati ülésen több díjat is átadtak: a társulat szavazatai alapján a 2023/24-es évad embere Gréczi István, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett főszabász lett, míg a Látó Ricsi Emlékdíjat Drucker Péter vezető karmester vihette haza.
Cseke Péter igazgató az évad folyamán szép számmal díjazott társulati tagjairól is megemlékezett: A zenei tagozat különösen sikeres évadot tudhat maga mögött díjak tekintetében. Károly Kati előbb Prima díjban, majd március 15-e alkalmából, Erkel Ferenc-díjban részesült. Németh-Nagy Johanna operaművész a BTHVN International Music Competition elnevezésű versenyen, Bécsben második helyezést ért el, míg Iván Sára karmester, zeneszerző a Puccini Nemzetközi Kamaraopera Zeneszerző Versenyen külön elismerést kapott.
Ugyancsak kimondhatatlan büszkeséget jelent a színház számára, hogy Barta Dóra, a balett-tagozat művészeti vezetőjének munkásságát Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetéssel ismerték el, továbbá a prózai tagozatból Orth Péter Gábor Miklós-díjat kapott az előző évadban bemutatott Macbethben nyújtott alakításáért.
A háttértárak professzionális működését méltatja, hogy Pap Gábor, a műhelyház vezetője Magyar Teátrum Díjat vehetett át, Zsiniczki Márta női szabó pedig Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott.
Az évadzáró ülésen Prof. Dr. Sztachó-Pekáry István, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntötte a társulatot, továbbá évértékelő beszédet mondott Cseke Péter mellett Szente Vajk főrendező, illetve a Kecskeméti Nemzeti Színház tagozatvezetői is. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a kecskeméti társulat fáradhatatlanul és folyamatosan a száz százalék felett teljesítve tette a dolgát az elmúlt évadban is, s ezt a színvonalat nemcsak megtartani, de még tovább emelni szeretnék a következő évadban, amelynek jelmondata jól összegzi a színház rendkívül fontos funkcióit: “Csodák világa, menedék”.
A 2024/25-ös évadban társulati tagként üdvözölhetik a nézők Kovács Panka színművészt és Cselóczki Tamás énekkari művészt. Jankovics Anna visszatér a színpadra, Kovács Lehel pedig immár művészeti vezetőként is jelen lesz a teátrum életében. Túri Lajos Péter koreográfus, Raj Martin pedig koreográfusasszisztens státuszban folytatja a munkát.
Az elkövetkezendő évadban ismét 13 új bemutatóval készül a Kecskeméti Nemzeti Színház, emellett műsoron marad a Három nővér, a Naptárlányok és a Felhangolva című előadás. A rendezők között ismerős, visszatérő és új nevek is szerepelnek: Cseke Péter, Szente Vajk, Jankovics Anna, Barta Dóra, Sipos Imre, Kovács Lehel, Besenczi Árpád, Lóth Balázs, Tárnoki Márk, Scherer Péter, valamint Juronics Tamás munkáit láthatja majd a közönség.
A bérletes nézők június 14-ig kedvezményesen újíthatják meg bérletüket, ezt követi a szabadbérletezés június 17-től. A munka pedig nemcsak a jegypénztárban, hanem a színfalak mögött sem áll le teljesen a nyár folyamán: “Az Ég tartja a Földet előadásunk egy komolyabb turnéra készül, melynek állomásai először a Tokaji Katlan, majd Erdély - először a Gyimesben egy koncertet adunk Gyimesfelsőlokon, ahol egy csodás Árpádházi Szent Erzsébet Líceum működik, majd nekem kedves város következik, Nagyvárad. Végül július végén az Újszegedi Szabadtérin játsszuk az előadást. Békéscsabán, Szarvason és Budapesten, a Városmajorban játsszuk a Ne most, drágám! előadásunkat, illetve meghívást kaptunk Nyíregyházára, a Vidor Fesztiválra is, amire évadkezdés után, augusztus 26-án indulunk. Ez lesz az 50. előadásunk ebből a produkcióból is! Igazán komoly büszkeség, hogy idén is az ország legkülönbözőbb vidékeire invitáltak bennünket vendégszerepelni” – zárta gondolatait az igazgató, majd kellemes nyarat kívánt társulatának.
-
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György -
Interjúk
„Mindig egy lépéssel a világ változása előtt” – interjú Balázs Attila fesztiváligazgatóval a TESZT 15 évéről
Tizenötödszörre vázolt sűrített képet az elmúlt egy év valóságáról, a világ aktuális állapotáról a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó – TESZT. Honnan indult, és merre tart a seregszemle – erről kérdeztük Balázs Attila fesztiváligazgatót, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vezetőjét.