Manapság nemigen akad sikeresebb, erősebben ható magyar drámaíró, mint Székely Csaba. Egymást érik a különböző színházi bemutatói itthon és külföldön, rendszeresen érkeznek hírek művészi sikereiről. Ehhez hozzátartozik az a művészi bátorság is, amelyet darabjai képviselnek. A most a Szkénében vendégszereplő Öröm és boldogság például tabutémát dolgoz fel: az erdélyi melegek helyzetét. Székely Csaba darabjai nagy népszerűségnek örvendenek a Szkénében, hiszen évek óta repertoáron van a Bányatrilógia 2-3. része Csizmadia Tibor, valamint a Kutyaharapás Szikszai Rémusz rendezésében. De nemcsak ezekről beszélgetünk Székely Csabával, hanem a Selinunte Kiadó által tavaly kiadott gyűjteményes kötetében megjelent többi darabokról is. És ami a kötet megjelenése óta történt vele.
A darab megjelent a Selinunte Kiadó Kortárs drámaírók című sorozatának Székely Csaba Idegenek és más színdarabokkötetében, amely az előadás napján a helyszínen megvásárolható >>
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László.
Interjúk
Interjúk
Interjúk
