Hírek
A vendégjáték az Udvarhely Bábműhely és a kolozsvári független társulat előadáscserére alapuló együttműködésében valósult meg, melynek keretében a székelyudvarhelyi társulat két előadását láthatták Kolozsvárott: a Béka-királykisasszony ifjúsági előadást és a kisebbeket megszólító Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjai című vásári bábjátékot.
Három alkalommal örvendeztették a gyerekeket vásári bábjátékukkal a szereplők: Szűcs-Olcsváry Gellért, Lukács Emőke és László Kata. Az előadást magyar népmesék nyomán írta, tervezte és rendezte: Aracs Eszter.
A Béka-királykisasszony című ifjúsági bábelőadást két alkalommal játszották, amit Kolozsvári Grandpierre Emil és Benedek Elek meséi nyomán írta, rendezte és játsszik: Lukács Emőke. A zenéjét Pásztor Márk és Pál Attila színművészek írták és játsszák. A 12 éven felülieknek szóló népmese zenével és bábokkal mesél férfiról, nőről, szerelemről és fájdalomról. A népmesékre jellemző sok-sok emberöltőnyi bölcsesség párlataként nem arról beszél, hogy minden rendben van, hanem, hogy minden rendbe hozható. Erőt meríthetünk ebből a történetből, újra felszíthatjuk a lelkünk mélyén lakozó igazságot, hogy érdemes szeretni, érdemes megvívni a harcot önmagunkkal, érdemes és lehet megbocsátani – áll az előadás ismertetőjében.
-
Interjúk
Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra! Lovas Ildikó -
Interjúk
Beleszülettem a színház világába
Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót. Zsigmond Lilian -
Művészek írták
Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma. Szegő György






















