Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    ifj. Vidnyánszky Attila kapta idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

    Fotó: theater.hu fotó – Ilovszky Béla
    2017. december 31.
    A Pál utcai fiúk december 30-i előadása után felbontották a Vígszínház művészeinek szavazatait, ennek alapján társulatának titkos szavazása alapján idén ifj. Vidnyánszky Attila kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt.

    A csodálatos színésznő emlékére alapított díjat minden évben, születésnapja alkalmából, december utolsó hetében adják át annak a színművésznek, aki abban az évben a társulat szerint a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta.

    Idén ifj. Vidnyánszky Attila a Hamlet és a Háború és béke című előadásokban nyújtott alakítását ismerte el ezzel a díjjal a Vígszínház társulata.

    Háború és béke – Vígszínház
    Háború és béke – Vígszínház

    ifj. Vidnyánszky Attila
    1993-ban született Beregszászon. 2010-ben felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Egyetem színész szakára, Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályába. Egyetemi gyakorlatát a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban töltötte. Az egyetemi évek alatt a színészkedés mellett, több rendezése is ment az Ódry Színpadon. 2014-ben megkapta a Gundel Művészeti Díjat, 2015-ben az egyetem elvégzése után a színikritikusok a legígéretesebb pályakezdőnek választották, 2016-ban Junior Prima-díjas lett.
    Hamlet – Vígszínház
    Hamlet – Vígszínház
    Az egyetem befejezése után dolgozott a Budaörsi Latinovits Színházban, ahol a Liliomfit vitte színre, majd a Gyulai Várszínházban megrendezte a III.Richárdot, mely később a Nemzeti Színház a repertoárjára került, 2016-ban a Radnóti Színházban vitte színre Bulgakov Iván, a rettenet című darabját. 2017-ben a Vígszínház társulatának a tagja lett. Eddig Hamletként és a Háború és béke Napóleon Bonaparte-jeként bizonyított a színház nézőinek, A félkegyelmű című rendezését 2018 elején kezdi próbálni a társulattal a Pesti Színházban.

    A Ruttkai-emlékgyűrűről:
    A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a színésznő lánya, Gábor Júlia 1986-ban alapította édesanyja, a Kossuth-díjas színésznő, a Vígszínház vezető művésze emlékére.  A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 1987 óta általában Ruttkai Éva születésnapjának előestéjén adják át annak a művésznek, aki a Vígszínházban az adott évben kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtott. 

    A színésznő aláírásával díszített Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel elsőként – 1987-ben – Tordy Gézát jutalmazta a társulat. További kitüntetettek: Eszenyi Enikő, Darvas Iván, Pap Vera, Gálffi László, Kaszás Attila, Lukács Sándor, Tábori Nóra, Jánoskúti Márta, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Börcsök Enikő, Alföldi Róbert, Hajdu István, Csőre Gábor, Harkányi Endre, Rajhona Ádám, Danis Lídia, Epres Attila, Reviczky Gábor, Hegyi Barbara, Venczel Vera, Bata Éva, Fesztbaum Béla, Csőre Gábor, Péter Kata, a tavalyi évadban Wunderlich József, idén pedig ifj. Vidnyánszky Attila vehette át az elismerést.

    A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a Vígszínház bármely művésze megkaphatja, akár többször is, az adott naptári év során nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért.

    Vígszínház
    • Interjúk

      A senki fája

      Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
      – Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
      Bérczes László
      2026. december 28.
    • Interjúk

      Öt és fél évtized a fényben

      László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
      Váradi Nóra
      2026. december 10.
    • Művészek írták

      Frankenstein – avagy a modern Prométheusz

      Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.
      Szegő György
      2026. március 10.

    Bemutatók képekben

    • Az ajtó
      Krúdy Kamaraszínház Az ajtó
      rendezőSzabó K. István
    • Sirály
      Szentesi színház Sirály
      rendezőKaro Balyan
    • Telik – egy óra az életedből
      Szkéné Telik – egy óra az életedből
      rendezőTóth Péter
    • Ivánka bácsi
      Budaörsi Latinovits Színház Ivánka bácsi
      rendezőKeresztes Tamás

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2026. - THEATER Online - theater.hu